Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada

Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada, amelyben ötvenegy produkcióval várják a közönséget a Gyulai Vár történelmi hangulatú udvarán, a Várkertben felállított tószínpadon és a város különböző kulturális helyszínein augusztus végéig.

Gyulai_Varszinhaz6Gedeon József igazgató a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte: a hatvan napig nyitva tartó nyári teátrum kiemelkedő műsorral, három új bemutatóval és öt tematikus fesztivállal várja az érdeklődőket.

Az évad ünnepélyes megnyitóját pénteken, a háromnapos Körös-völgyi sokadalom megnyitójával együtt tartják. Az első előadás július 1-jén lesz: a tószínpadon Bognár Zsolt és Kiss Stefánia Munkácsy, a festőfejedelem című musicaljét adja elő a budapesti József Attila Színház.

A produkcióval a város a 170 éve született festőgéniusz előtt tiszteleg, aki 16 éves korától néhány évet töltött Gyulán, itt tanult először festeni, és itt fedezte fel tehetségét Szamossy Elek festőművész.

Az idei évad első bemutatóját július 3-án láthatja a közönség: a Szentivánéji álom a Nemzeti Színházzal közös produkció, a X. Shakespeare Fesztivál nyitó előadása lesz David Doiashvili neves grúz rendező színrevitelében.
Július 22-én A hold foglyai címmel Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből készült új színpadi művet mutatnak be a Ladics-ház udvarán Sopsits Árpád rendezésében. Július 31-én lesz Ábrahám Pál, Harmath Imre, Szilágyi László és Kellér Dezső 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékának premierje, a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös produkciót Bagó Bertalan rendezi.

A vendégjátékok közül Gedeon József kiemelte a Forte Társulat két produkcióját, Kristóf Ágota A nagy füzet és Arany János Toldi című műveinek színpadi adaptációját, Zelei Miklós Zoltán újratemetve című történelmi darabját a Beregszászi Színház előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében, valamint a Vígszínház Popfesztivál 40 című zenés előadását Eszenyi Enikő rendezésében.

Az idei évadban is lesz kortárs magyar felolvasószínház, a gyerekeket mesedarabokkal és bábelőadásokkal várják. Koncertet ad Gyulán a Budafoki Dohnányi Zenekar, amely Hollerung Gábor vezényletével népszerű filmslágereket ad elő. Táncelőadást is láthat a közönség: az ExperiDance Esszencia című produkcióját hozza el a várszínházba.

A július 3-tól 13-ig tartó jubileumi Shakespeare Fesztivál programjában két kiemelt előadás is szerepel: Budapest után Gyulán is fellép világkörüli turnéja során a londoni Shakespeare's Globe, amely a Sok hűhó semmiért című komédiát adja elő Max Webster rendezésében. A Macbethet pedig a világhírű belga rendező, Luk Perceval színrevitelében, a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház előadásában láthatja a közönség. Idén először Shakespeare Fringe Fesztivál elnevezéssel kísérőrendezvényt is szerveznek, amelyen utcaszínházi előadásokat, zenés produkciókat láthatnak a vár előtt az érdeklődők.

Július 15-én a Gyulán nevelkedett, tavaly elhunyt Halmos Béla népzenész, népzenekutató emlékére népzenei és világzenei fesztivált rendeznek, amelyen a magyar népzene kiemelkedő képviselői tisztelegnek kollegájuk előtt. Fellép mások mellett Sebő Ferenc, a Muzsikás Együttes, Sebestyén Márta és Balogh Kálmán.

Július 19-én tartják a 23. Gyulai Vár Jazz Fesztivált, amelyen Diane Schuur kétszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő mellett fellép a Dresch Quartet, a Hajdu Klára Quartet és a Gyulai Big Band. Másnap rendezik meg a IX. Vár Blues Fesztivált Sax Gordon amerikai szaxofonos és az olasz Luca Giordano Band, Tátrai Tibor és a Magyar Atom, a Pribojszki Mátyás Band és a Kéknyúl Hammond Band koncertjével.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com