Pénteken kezdődik a négynapos Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Kiállításokkal, színházi előadásokkal, zenével és tánccal várja az érdeklődőket a pénteken kezdődő négynapos Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, Sasvári Sándor és Sáfár Mónika főszereplésével a Mária evangéliuma című rockoperát láthatja majd a közönség - tájékoztatta az MTI-t a programot szervező Kisfaludy Színház művészeti vezetője.Balatonfüredi Művészeti FesztiválKéri Kitty elmondta, hogy a programok között a gyermekek és a kulturális különlegességet kereső felnőttek egyaránt megtalálják a számukra megfelelőt a 14. alkalommal megrendezendő fesztiválon. Csukás István író rendhagyó irodalomórát tart pénteken a Kisfaludy Galériában, Süsü a sárkány, Mirr-murr és Pom Pom szülőatyjának történeteit Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikusművész életművéből nyíló kiállítás tesz még színesebbé - részletezte.

A fesztivál második napján az Inversedance, Fodor Zoltán Társulata kétszer is életre kelti Fekete István, Vuk című meséjét, korábban sosem látott módon, táncszínpadi eszközökkel a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. Ugyanaznap a Dürer és Jovánovics kiállítást irodalmi tárlatvezetéssel nézhetik meg az érdeklődők, este pedig Figula János zenésszel közös összművészeti estre várjuk mindazokat, akik szívesen kombinálják a bort, a jazzt és a verseket - mondta Kéri Kitty.

Hozzáfűzte: vasárnap népi játékokkal és hagyományőrző kézműves foglalkozásokkal várják a gyermekeket az arácsi népházban, ahol Frank Róbert pszichológus, az Egészséges Balatonfüred program vezetője és Vastag Richárd aranysarkantyús táncos jóvoltából megtudhatják az érdeklődők, milyen hatással van az egészségre a néptánc.

Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes, Muskát András operaénekes és a Mendelssohn Kamarazenekar Mozart estje az Anna Grand Hotel dísztermében várja a komolyzene kedvelőit - közölte a művészeti vezető. Kéri Kitty arról is beszélt, hogy hétfőn batyus piknikre indulhatnak a vállalkozó kedvűek az arácsi népháztól, a Vaszary Alkotóműhelyben pedig kavicsikonokat lehet majd készíteni, azaz a Pünkösddel kapcsolatos miniatűr képeket lehet kavicsra festeni.

A fesztivál zárásaként hétfőn este a Római katolikus plébánia templomban adják elő a Mária evangéliuma című rockoperát. A művet Tolcsvay László Müller Péter szövegkönyvére, Müller Péter Sziámi verseire komponálta, Sáfár Mónika és Sasvári Sándor főszereplésével - fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com