Pénteken kezdődik a Tihanyi Levendulafesztivál

Péntektől vasárnapig tart a Tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket, a rendezvényt színesítő kísérőprogramok pedig egészen július elejéig látogathatók – tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.

Tósoki Imre elmondta, hogy a levendula sokszínű bemutatásán túl a népi játékokat, a hagyományőrzést "nagyanyáink konyhai fortélyait" kívánja népszerűsíteni és megismertetni a látogatókkal a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében a Belső-tó partján rendezett fesztivál.

3

A programok közül kiemelkedik a levendula jegyében tartott szombati kézműves játszóház, a régi időket megidéző kukoricamorzsolgató és gabonaszemezgető – fűzte hozzá.

Üde színfoltja a rendezvénynek az Öreg levendulásban tett túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembereinek vezetésével vagy Tóth László vasárnapi műsora, melynek keretében a magyar népi hangszerekkel lehet ismerkedni – emelte ki Tósoki Imre, hozzátéve, hogy a fesztivál névadó növénye többféle formában megtalálható lesz a forgatagban: lekvárként, szépítőszerként, házi sör aromájaként lehet majd kipróbálni.

Szombaton este a Swing-swing együttes szórakoztatja a közönséget, a Portéka Színpad vásári komédiáját pedig vasárnap délelőtt láthatják az érdeklődők, a kézműves termékek kedvelői a kirakodóvásár kínálatából válogathatnak – foglalta össze a település vezetője.

A fesztivál kínálatát kísérőprogramok színesítik, a látogatók megismerkedhetnek a levendula lepárlásának folyamatával és részt vehetnek a ”szedd magad” akcióban is egészen július elejéig – húzta alá Tósoki Imre.

A polgármester jelezte, hogy az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódíthat meg, amelynek kialakításán egy helyi vállalkozással karöltve dolgoznak.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com