Pénteken kezdődik az V. Gyulavári Napok rendezvénysorozata

Pénteken kezdődik az V. Gyulavári Napok rendezvénysorozata, amelyen a koncertek mellett vadfőzőversennyel, labdarúgótornával és családi sportvetélkedővel is várják az érdeklődőket.

Mint Kónya István, Gyula alpolgármestere az MTI-nek csütörtökön felidézte, eredetileg azzal a céllal hívták életre a rendezvényt, hogy bemutassák, a váron és a várfürdőn kívül egyéb turisztikai értékei is vannak Gyulának.

Mostanra azonban kinőtte magát az esemény, az egykor külön közigazgatási egységnek számító gyulaváriban élők fontos közösségformáló, identitáserősítő rendezvényévé vált.

static_pa_1_44497df5c82ca0eb8ebd02ee36063ecb

Az alpolgármester kiemelte, hogy a program nagy népszerűségre tett szert az elmúlt években, nemcsak Békés megyéből, hanem az ország minden részéről érkeznek érdeklődők és nevezők a Gyulavári Napokra. Hozzátette, hogy Gyula egyik kiemelt rendezvényéről van szó, amelyre a város másfél millió forintot fordít.

Az V. Gyulavári Napokon pénteken elsősorban a koncerteké lesz a főszerep: Nótár Mary, a Cassiopeia és a Békés Band lép fel.

Szombaton országos vadfőzőversenyt tartanak, amelyen idén is kritérium lesz, hogy a nevezők "belekreálják" az ételbe a páros gyulai kolbászt is. A verseny mellett a V-Tech, a Fél 10 és a Party Trió szórakoztatja a közönséget.
Vasárnap rendezik meg a kispályás labdarúgótornát és a családi sportvetélkedőt, este pedig a Fiesta koncertezik. A rendezvénysorozatot tűzijáték zárja.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com