Péntektől játsszák az Ének az esőben-t a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Hollywood aranykora elevenedik meg a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban pénteken mutatják be - és a jövő hét végéig összesen öt alkalommal játsszák - az Ének az esőben című musicalt Harangozó Gyula rendezésében.szegedi-szabadteri-jatekokA fesztivál művészeti igazgatói posztját is betöltő táncművész egy közönségtalálkozón elmondta, négy éve Londonban látta a darabot, de akkor még nem gondolt arra, hogy valaha színpadra fogja állítani. Ha valaki meghallja az Ének az esőben valamelyik híres dalát, egyből a filmre gondol, mégis az összes olyan próbálkozás, amely korábban igyekezett a mozit színpadra vinni, kudarcba fulladt - tette hozzá.

Ahhoz, hogy ugyanazt a történtet elmesélhessük, egymásba folyó, pergő jelenetekre, a Dóm tér hatalmas színpadán különleges látványvilágra és sok szereplőre van szükség.

Az emberi drámákat sem nélkülöző történet azt az időszakot eleveníti föl, amikor a némafilmet a hangosfilm váltja, és a korábbi sztárokat újabbak követik.

Ezért a színpadi környezet - amely lehet utca vagy stúdió is - szorosan kapcsolódik a film világához - fogalmazott a rendező. Somogyi Szilárd társrendező elmondta, a csaknem egyéves közös munka során törekedtek arra, hogy a filmszerű előadásban megjelenjen az irónia és kikacsintás a némafilm és a régi Hollywood felé.

Lőcsei Jenő koreográfus jutalomjátéknak tartja, hogy a színészek mellett 35-40 táncost irányítva részt vehet a munkában. Kiemelte, nagyszerű dalok alkotják a musicalt, de azt nem mindenki tudja, hogy egy kivételével egyik sem az Ének az esőbenhez íródott, hanem az 1929 és 1939 közti időszak, a szvingkorszak csúcsának valamelyik zenés filmjében hangzott fel először.

Nem maradnak ki a darabból a legendás szteppjelenetek sem, ezeket Hajdu Anita tervezte meg és tanította be. A némafilmek sztárját, Don Lockwoodot alakító Gömöri András Máté szerint fontos feladat a filmvásznon megjelenő élményt a színpadon visszaadni, de más színészi eszközöket kell alkalmazni.

Komoly technikai kihívást jelentett az is, hogyan szólaljon meg a szteppcipő úgy, hogy még a hátsó sorokban ülő nézők is hallják, ezt végül három mikroporttal oldották meg. A Don barátját, Cosmo Brownt játszó Kerényi Miklós Máté úgy látja, szereplőtársaival lassan-lassan kiváló "szteppimitátorokká" válnak, de táncukat össze sem lehet hasonlítani Gene Kelly mozgásával.

Szinetár Dóra a film hatására kezdett el tízéves korától szteppelni tanulni. A sok éves gyakorlás eredményt is hozott, az általa játszott színésznő, Lina Lamont azonban egyetlen sztepplépést sem tesz a darabban.

A közönség a musicalben olyan kedvenceket láthat még, mint a szőrös szívű producert játszó Gálvölgyi János, a gyönyörű hangú színésznőt megformáló Dancs Annamari vagy a rendezőt alakító Szabó P. Szilveszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com