Péntektől látható a Szépművészeti Múzeum kiállítása

Az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik jelentős uralkodója, II. Amenhotep korát és sírjának kalandos felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása, melynek középpontjában a fáraó sírkamrájának méretarányos rekonstrukciója áll.Olyan kiállítás nyílik most, amelyre bármely kulturális metropolisz büszke lehetne. A tárlat első verzióját a milánói MUDEC mutatta be 2017-ben, Budapesten egy ezen alapuló, de megújított kiállítás látható - mondta el a tárlat csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
    

Baán László felidézte, hogy a budapesti kiállítást 2020 tavaszán tervezték megnyitni, de a pandémia miatt el kellett halasztani, szerencsére azonban minden kölcsönző intézménnyel sikerült megegyezni. Az olaszországi múzeumokból érkezett műtárgyakat és a Szépművészeti saját anyagát számos nemzetközi és magyar közgyűjteményből, illetve magángyűjtőtől érkezett kölcsönzés egészíti ki - jegyezte meg Baán László.
    

A kiállítás kurátorai Patrizia Piacentini, a Milánói Egyetem Egyiptológiai Tanszékének vezetője, Christian Orsenigo, a Museo Civico di Crema e del Cremasco egyiptomi részlegének kurátora és Liptay Éva, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének vezetője. Patrizia Piacentini az MTI-nek elmondta, hogy Milánóhoz képest a budapesti kiállítás sokkal fókuszáltabb, Victor Loré felfedezéseiből kiindulva II.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Amenhotepre és a Thutmószida-korra koncentrál. "Ez az a kiállítás, amelyet szerettem volna Milánóban is" - fogalmazott a kurátor.
    

Mint felidézte, a projekt 2001-ben kezdődött, amikor a Milánói Egyetem megvásárolta a II. Amenhotep sírját 1898-ban felfedező francia régész, Victor Loré jegyzeteit. "Ez volt a tökéletes fáraó tökéletes felfedezése" - hangsúlyozta a sajtóbejáráson az olasz egyiptológus, hozzátéve: korábban ugyanis a régészet elsősorban régi tárgyak begyűjtését jelentette. Loré azonban már nem csupán erre koncentrált, méterről méterre haladva mindent pontosan feltárt és dokumentált.
    

II. Amenhotepet egyfelől azért nevezték tökéletes fáraónak, mert békés korszakot hozva, sikeresen megtartotta apja, az "Egyiptom Napóleonjának" is nevezett III. Thotmesz hódításait, amelyek a mai Iraktól Dél-Szudánig terjedtek. Másrészt II. Amenhotep híres volt atletikusságáról: íjászatban, evezésben, futásban és lovaglásban is kiváló eredményeket ért el.
    

Ezt sugallja a kiállításba belépőket fogadó uralkodói büszt is, amely egyszerre sugároz erőt és békét - emelte ki Patrizia Piacentini. Épségben fennmaradt - és a kiállításban pontos másolatban látható - II. Amenhotep tejtestvére, Kenamun harci kocsija, mellette pedig egy korabeli egyiptomi íj idézi fel az egykori vadászatokat és hadjáratokat. Bőséges anyag mutatja be a korabeli elit mindennapi életét is: kozmetikai kellékek, ékszerek, szőttesek, lábbelik, sőt még parókához való hajfonatok is.
    

A kiállítás dokumentumokon, térképeken, korabeli külföldi és magyar újságokon és számos egykori fotón keresztül felidézi az 1898-as felfedezést és annak előzményeit is. Patrizia Piacentini elmondása szerint az újbirodalmi királymúmiák jelentős többségét nem saját sírkamrájukban találták meg, őket ugyanis még az ókorban közös rejteksírokba helyezték át, a sírrablók elleni védekezéséként. Ezért is számított szenzációnak, hogy II. Amenhotep múmiáját saját sírkamrájában és szarkofágjában tárta fel Victor Loré, később az oldalkamrákban további uralkodói rejteksírokat is felfedezve.
    

Ennek a sírkamrának a pontos mása áll a kiállítás középpontjában, falain rajzokkal és hieroglafikus feliratokkal bemutatva a király túlvilági útját, középen pedig a hatalmas kőszarkofággal, a tárlat utolsó egysége pedig a korabeli újbirodalmi elit temetkezését és túlvilági elképzeléseit tárja a látogatók elé. A II. Amenhotep és kora - A fáraó sírjának felfedezése című kiállítás péntektől 2022. január 9-ig látható a Szépművészeti Múzeumban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com