Peter Lindbergh divatfotográfus kiállításával nyit a Budapest Fotófesztivál a Műcsarnokban

Peter Lindbergh (1944-2019) német divatfotográfus szombattól látogatható kiállításával nyit a Budapest Fotófesztivál a Műcsarnokban.Kilencedik alkalommal rendezik meg a Budapest Fotófesztivál nyitókiállítását a Műcsarnokban - mondta el Szegő György művészeti igazgató a rendezvényt bemutató pénteki sajtóeseményen.

Peter Lindbergh életútját ismertetve hozzátette: egyéni karakterű, pózmentes képeihez a képességei, az "emberközeli hang" és a 20. század történelme is hozzájárult.

Peter Lindbergh az 1980-as évek óta a divatfotó legtöbbet foglalkoztatott és legnagyobb hatású képviselője volt - mutatott rá Tulipán Zsuzsanna kurátor, hozzátéve: ő volt az, aki megváltoztatta és újraértelmezte a szépség fogalmát.


A női szépséget úgy fogalmazta meg, hogy az tulajdonképpen az egyéniségből, a személyiségből, az önelfogadásból és adott esetben a szabadságból és az önmegvalósításból áll össze.

Lindbergh szemlélete és új látásmódja új trendet indított, a szupermodell korszakot, amelyben a képeken látható modellek már nem alkalmazott szereplők vagy közreműködők, hanem főszereplők - mondta a kurátor, hozzáfűzve:

a divatvilág történetébe "fehér inges" csoportkép elnevezéssel került be 1988-as, tengerparton készített felvétele, amelyen hat fotómodell látható egyszerű fehér ingben.

A másik kiemelkedő kép a British Vogue 1990-ben megjelent címlapfotója, amelyen Naomi Campbell, Cindy Crawford, Linda Evangelista, Tatjana Patitz és Christy Turlington először szerepeltek együtt. A Műcsarnok és a Budapest Fotófesztivál szervezésében megvalósított, június 22-ig látható kiállítás az első Peter Lindbergh-tárlat Magyarországon.

A szombattól látogatható kiállítás több mint ötven fotográfiája között számos híres felvétel kapott helyet, köztük Lindbergh személyes kedvence, az Angel Story, amelyet Wim Wenders Berlin felett az ég című filmje ihletett, vagy Kate Moss 1994-es portréja az A Star is Born sorozatból. Az 1990-es évek manöken ikonjai mellett különleges színészportrék is láthatók, többek között Monica Bellucciról, Nicole Kidmanről, vagy Adrian Brodyról.

A május 11-ig tartó Budapest Fotófesztivál programját Mucsy Szilvia fotográfus, a fesztivál igazgatója és Somosi Rita művészettörténész, a fesztivál művészeti vezetője ismertette.

A rendezvényen mintegy 50 kiállításmegnyitó és egyéb aktivitások, többek között vetítéssel egybekötött beszélgetések szerepelnek - közölte Mucsy Szilvia, hozzátéve: idén nagy hangsúlyt kap a street photography, ehhez kapcsolódva látható az Osztrák Kulturális Fórumban a Fresh Eye című anyag és a CEU Nyitott Galéria Paralel Magyarország című tárlata.

A HAB művészeti központban három alkotót bemutató Szabad szemmel nem látható címmel nyílik kiállítás. A Leica Boutique Budapest első alkalommal csatlakozik a rendezvényhez, itt öt magyar fotográfus öt munkáját lehet majd megnézni - sorolta a programokat.

A Műcsarnok mellett a fesztivál másik legfontosabb helyszíne a Kiscelli Múzeum, ahol minden évben más tematika mentén adnak teret a magyar fotográfusoknak csoportos kiállításon - közölte Somosi Rita.

Hozzátette: idén visszakanyarodnak a portréhoz, amivel 2017-ben indultak, de egy kis csavarral 2025-ben már azt vizsgálják a portré műfaján belül, hogy a klasszikus és a mesterséges intelligenciával készült fotográfiák hogyan viszonyulnak egymáshoz, mit tud az egyik, mit a másik. A további programok között említette egyebek mellett a 35 év alatti fotósok képeit bemutató Fresh Meat című tárlatot a K6 Galériában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com