Picasso műveiből nyílik kiállítás a Pápai Esterházy-kastélyban márciusban

Pablo Picasso műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban. A márciusban nyíló tárlat látogatói több mint száz grafikát, valamint könyvillusztrációt láthatnak - tájékoztatta a kiállítás szervezője kedden az MTI-t.Boros Katalin elmondta, hogy Picasso életművének eddig kevéssé ismert szeletét szeretnék bemutatni a március 11-étől látogatható tárlaton, mellyel Magyarországon elsőként Pápán találkozhatnak az érdeklődők.

Láthatóak lesznek egyebek mellett a dadaizmus költője, Tristan Tzara verseihez és Jean Cocteau írásaihoz készült illusztrációk, valamint Picasso 1962-ben megjelent Toros y Toreros című kötetéhez készült művek.     


Az alkotások tulajdonosa, Thomas Emmerling nürnbergi műgyűjtő a művekről úgy fogalmaz: Picasso művei absztraktok, néha kubisták, néha líraiak, de mindegyikről visszaköszön a rá oly jellemző cinizmus - teszi hozzá a szervező. A kiállított művek mellett a szervezők bepillantást nyújtanak a 20. század egyik legellentmondásosabbnak tartott művészének életébe is. A látogatók megismerkedhetnek azon nők - gyakran tragikus és boldogtalan - sorsával is, akik feleségként, szeretőként befolyásolták Picasso életművét, a bemutatandó kisfilmeken pedig alkotás közben láthatják a mestert - mondta Boros Katalin.     


Picasso már egészen fiatalon foglalkozott szűkebb hazájának, Andalúziának mór kalligráfiai hagyományaival. A második világháborút követően született műveiben megteremtette a könyvillusztrációt mint önálló műfajt, ennek gyümölcsét láthatják a kiállításon - fogalmazott a szervező. Pablo Picasso a legtermékenyebb alkotók közé tartozik, több mint 50 ezer műalkotás fűződik a nevéhez.     


A Thomas Emmerling-gyűjtemény részét képező művek az elmúlt évben Lengyelországban, korábban Luxemburgban és Romániában voltak láthatók. A Que viva Picasso, azaz Éljen Picasso című tárlat október 31-éig látogatható az Esterházy-kastélyban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com