Pócza Zoltán: megújításra szorulnak a szabadtéri színházak nézőterei és színpadai

A szabadtéri színházak az országban szinte mindenhol csodálatos történelmi, építészeti környezetben működnek, de a nézőterek és a színpadok döntő többsége megújításra szorulna, vagy éppen technikai felszereltségük elavult - mondta az MTI-nek Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének nemrég megválasztott elnöke."Nem mindegy, hogy hol játszunk, attól, ha valahová leteszünk, mondjuk 50 széket és felállítunk egy mobil színpadot, még nem biztos, hogy egy minőségi színjátszás el tud indulni" - hangsúlyozta Pócza Zoltán, megjegyezve: nem véletlen, hogy 1997-ben a szövetséget is azok a szabadtéri színjátszó helyek alapították, amelyek valamilyen történelmi környezettel, sajátos hangulattal rendelkeznek.

Az országban szavai szerint van legalább 8-10 olyan szabadtéri színjátszóhely, amely megfelelő technikai paraméterekkel rendelkezik ugyan, de kisebb-nagyobb felújításra szorul. Példaként említette a kisvárdai, a kőszegi és az esztergomi várszínházat. Hozzáfűzte: problémát jelent a szabadtéri színházak számára, hogy jelenleg nincs olyan központi pályázati forrás, amelyből a felújítások vagy akár a biztonságos működtetés évről évre magas színvonalon megoldhatók lenne, anyagiak szempontjából pedig a szabadtéri színházak nagyon eltérő lehetőségekkel rendelkeznek, van, amelyik nonprofit gazdasági társaságként, van, amelyik egyesületként, akad, amelyik önkormányzati intézményként működik.


Pócza Zoltán hangsúlyozta: a szövetség elnökeként a szabadtéri színházak elismertségének növelését szeretné elérni. Szeretné, ha a színházi szakma és a közönség egy része is levetkőzné azt a szemléletet, hogy a szabadtéri előadások csak egy "könnyed nyári haknit" jelentenek, és belátná, hogy a szabadtéri előadások semmivel sem rosszabbak, mint a kőszínházi produkciók.


Hozzátette: fontosnak tartja, hogy legyenek szabadtéri színházi bemutatók is, amelyek kihasználják az adott hely és a szabadtér lehetőségeit. Ezek a helyszínek ugyanis nem csupán hátteret, hanem ihletet is adnak egy-egy darabhoz. Kitért rá, hogy a szövetségükhöz tartozó szabadtéri színházak évente több mint 300 előadást tartanak, amelyekből 18-20 a saját bemutatóik száma.


Pócza Zoltán szólt arról is, hogy a szövetség új elnökeként is a feladatok megosztása, a csapatmunka híve, ezért nagymértékben támaszkodni kíván azokra az elnökségi tagokra, akik amellett, hogy hozzá hasonlóan alapító tagjai a szövetségnek, szakterületük kiváló képviselői.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com