Premierek és budapesti bemutatók a Nemzeti Táncszínházban novemberben

Az Ifjú Szivek Táncszínház, a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett és a Cipolla Collectiva premierjeivel és budapesti bemutatóival várja az érdeklődőket novemberben a Nemzeti Táncszínház.balettAz intézmény egyik kiemelt eseménye a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company Finomhangolás/Finetuning című koprodukciója lesz, amely júliusban debütált a Festival OFF d'Avignonon.

A darab érzések és képzettársítások szintjén beszél zsigeri, hétköznapi jelenségekről; tabuk nélkül nyúl a kirekesztés, a képmutatás és a családon belüli erőszak témájához. Az előadást, amely meghódította az Avignoni Fesztivált, november 8-án és 9-én láthatják az érdeklődők a Várkert Bazárban.

A Szegedi Kortárs Balett Enrico Morelli és Juronics Tamás egy-egy koreográfiájával érkezik november 17-én a Müpa Fesztivál Színházába. A Menyegző című darabban, amelynek ez lesz a budapesti premierje, Morelli egy házasságkötés szertartását meséli el.

Juronics Tamás eARTh című koreográfiája Górecki 4. szimfóniájának zenéjével és táncszínházi eszközökkel boncolgat alapvető létkérdéseket. Az eARTh című előadás október 10-én debütált a Müpában a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

A Győri Balett november 20-án hozza el legújabb darabját, a Rómeó és Júliát Budapestre, a Müpába. A társulat a nagyszerű koreográfussal, Vámos Györggyel dolgozott együtt, aki a húszas évekbe helyezte az előadást, így a swing-korszak jellegzetes stílusa éppúgy megjelenik, mint a korszak másik nagy táncőrülete a tangó, miközben a táncosok végig megmaradnak a klasszikus balett keretei között.

Nagy Csilla táncművész, koreográfus és táncpedagógus 2012 óta Cipolla Collectiva néven valósít meg művészeti projekteket alkotótársaival. Legújabb darabjukat, a self_Tangot november 30-án mutatják be a MOM Kulturális Központban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com