Pressburger-hagyatékrésszel bővült a Kertész Imre Intézet archívuma

Giorgio Pressburger (Pressburger György) magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet volt igazgatója hagyatékából származó, mintegy kilencven tételből álló gyűjteménnyel bővült a Kertész Imre Intézet archívuma.A Mauro Caputo olasz filmrendező által az intézménynek adományozott hagyatékrész többek között filmdokumentumokat, fényképeket és személyes tárgyakat is tartalmaz - közölte az MTI-vel csütörtökön a Kertész Imre Intézet. Mint a közlemény emlékeztet, Mauro Caputo a magyar származású író novellájából készítette egyebek között A fehér közök törvénye és A müncheni óra című alkotását, de filmet forgatott Giorgio Pressburger kalandos életéről is Üzenet az évszázadnak címmel.
    

A szülőhazája iránti kötődését sosem feledő Giorgio Pressburger szívén viselte a magyar írók sorsát, nyomon követte pályafutásukat. Kertész Imre több alkotását is átültette olasz nyelvre, a Nobel-díjas író halálakor az egyik legrangosabb olasz napilapban, a Corriere della Serában megjelent nekrológot is ő jegyezte - idézi fel a közlemény.
    

A Kertész Imre Intézet archívumába került, csaknem kilencven tételből álló gyűjtemény főként dokumentumokból, személyes tárgyakból, forgatókönyvekből, fényképekből áll, de Pressburger kitüntetései és személyes könyvtárának bizonyos darabjai is megtalálhatók benne, egyebek mellett az a Kertész Imre-fordítás, amelyet lányának ajándékozott egykor.
    

A hagyatékrészhez tartozik a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje is, amelyet 2002 októberében vehetett át Giorgio Pressburger a magyar-olasz kulturális kapcsolatok folyamatos ápolásáért és elmélyítéséért végzett munkája elismeréseként. Mint a közlemény hangsúlyozza, a Kertész Imre Intézet kiemelt feladatának érzi Pressburger György emlékének méltó ápolását, életművének minél szélesebb körben való népszerűsítését is.
    

A Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában 2017 januárjától működő Kertész Imre Intézet a névadó magyar író munkái mellett Arthur Koestler, Petri György és Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezeli. Az intézet célja a tulajdonába került szerzői hagyatékok és kiadatlan művek, a szerzőkről szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése és az alkotók emlékének méltó ápolása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com