Programok Békés megyében

Több Békés megyei település csatlakozik a Kulturális örökség napjai elnevezésű országos programsorozathoz szeptember 19-én és 20-án. Gyulán egyebek mellett feltárul a zsidó temető és az evangélikus templom, Békéscsabán múltidéző sétát szerveznek, Orosházán és Szarvason megnyílik több kulturális intézmény - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.Gyulán a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. szervezésében négy helyszínnel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szeptember 19-én és 20-án 10-14 óra között a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Török tornyában a Gyula törökkori emlékei című kamarakiállítás lesz megtekinthető.

A tárlat a mai Magyarország egyetlen ma is álló, nem vallási célokat szolgáló török kori épülete, az úgynevezett Török torony történetéről, történeti ábrázolásairól, a hódoltság korának gyulai építészeti emlékeiről szól, a gyulai vár feltárásakor előkerült török kori használati tárgyak bemutatásával.

    
Ezt a kiállítást egészíti ki, s hozza még közelebb a 16-17. századi vár felépítését, mindennapjait az a szombat esti filmvetítés, amely a 2016-os, a vár körül zajlott régészeti feltárásokról készült. A várfalra vetített film megtekintését követően a jelen lévők Liska Andrástól, az ásatásokat vezető régésztől további érdekességeket is megtudhatnak nemcsak a régészi munkáról, de arról is, hogyan is nézett ki a mai kastély és a téglavár közötti terület az oszmán hódoltság korában.
    

Ahogyan a többi, jelenleg is működő gyulai temetőbe, az izraelita sírkertbe is 1857 óta helyezik végső nyugalomra a hitközség tagjait; azóta, hogy a gyulai egyházak a helyi földbirtokos Wenckheim-családtól különböző nagyságú földterületet kaptak temetőkertek céljára. A több mint egy katasztrális holdat kitevő terület csupán felében találni sírköveket, a temető másik fele a holokauszt miatt üresen maradt, s 1945 után is csupán néhány sírral bővült. A szeptember 20-i, Kőre kő elnevezésű program 10 és 16 óra között várja azokat, akik a gyulai zsidó temető ravatalozójának megtekintése után vezetett temetői sétán vennének részt. Utóbbin kiderül, Gyula milyen sok sikeres polgára nyugszik a Csíkoséri sori sírkertben.
    

A gyulai evangélikusságról és a Béke sugárúton álló templomukról juthatnak új információkhoz azok, akik az eklektikus stílusban, 1927-1938-ig, Gerlóczi Gedeon tervei alapján épült evangélikus templomba tesznek látogatást szombaton és vasárnap 10-16 óra között. Békéscsabán szeptember 19-én 16 órától ingyenes városnéző séta indul a Csabagyöngye Kulturális Központtól, amelyen a belvárost végigjárva anekdotákat, érdekességeket elevenítenek fel a békési megyeszékhely múltjából.
    

Szarvason a felújított, de még zárva tartó Tessedik Sámuel Múzeum, valamint a Ruzicskai Alkotóház erre a két napra ingyenesen előzetes látogatást biztosítanak az érdeklődőknek. Orosházán a Városi Képtár szombaton, a Nagy Gyula Területi Múzeum szombaton és vasárnap is várja a látogatókat. A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok magyarországi eseménysorozata, amelyet már ötven országban rendeznek meg évről évre.


Magyarországon is több száz érdekes műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus sétán is részt vehetnek. A Kulturális Örökség Napjai több mint 30 éve az épített örökség, a régészeti és természeti kincsek ünnepe. Bővebb információk az országos programokról a www.oroksegnapok.hu oldalon érhetők el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com