Programok Vas megyében

A hagyományokat követve idén is díjátadó gálával köszöntik a magyar kultúra napját Szombathelyen január 22-én az AGORA Művelődési és Sportházban - tájékoztatták az MTI-t a rendezvény szervezői.A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

    
Novák Edina, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ munkatársa elmondta: az ünnepi gálán elismeréseket adnak át azoknak a szakembereknek akik hosszabb ideje kiemelkedő munkát végeznek a város kulturális életében, illetve tevékenységükkel támogatják a kultúrát. Hozzáfűzte: az ünnepi gálaműsorban közreműködnek a város iskolái, civil szervezetei, kórusok és táncegyüttesek.
    

Az irodalom, a képzőművészet és a zene műhelytitkaiba enged bepillantást idén a szombathelyi Weöres Sándor Színház megemlékezése, amely a Thea-tér programsorozat része és amely a Miért szép? kérdésre keres választ - közölte Gombás Mónika, a színház sajtóreferense. Az este folyamán megnyílik Gyécsek József képzőművész kiállítása, Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a teátrum igazgatója legkedvesebb verseiből ad elő részleteket és személyes irodalmi élményeit osztja meg a hallgatósággal, Mérei Tamás csellóművész pedig a zeneirodalom gyöngyszemeiből válogat és személyes történetekkel színesíti az előadást, végül levetítenek egy Gyécsek József művészetéről szóló filmet is.
    

A Berzsenyi Dániel Könyvtár egy olyan saját készítésű rövidfilmmel kapcsolódik a magyar kultúra napjához, amely a háttérben dolgozó könyvtáros szakemberek munkáját, a kultúrához fűződő személyes viszonyát szeretné az általuk felolvasott versekkel, prózarészletekkel bemutatni - tájékoztatott Bozzai Judit, a könyvtár munkatársa. A filmet január 22-től az intézmény hivatalos honlapján teszik majd elérhetővé, valamint felkerül majd a legnagyobb közösségi portálra is.
    

A magyar kultúra napján mutatják be Kőszegen Tóthárpád Ferenc A kultúra kőszegi fellegvára - Egy kisváros művelődéstörténetéből című könyvet - közölte Pócza Zolán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója. A kötet szavai szerint arról szól, hogy a közösségszervezést milyen egyéni, társadalmi igények alapján végezték Kőszegen a kezdetektől napjainkig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com