Programok Zala megyében

Komolyzenei koncertekkel, gálaestekkel, kiállítás-megnyitókkal és könyvbemutatóval ünneplik a magyar kultúra napját Zala megyében.Zalaegerszegen az egy héten át tartó rendezvénysorozatot kortárs képzőművészeti kiállítással nyitják meg csütörtökön a Gönczi Galériában. A tematikus tájképfestészeti válogatást Völgyi Miklós és Skonda Mária gyűjteményéből állítják össze. A Hevesi Sándor Színház előcsarnokában pénteken a zalaegerszegi sajtófotó pályázat zsűrizett képeiből, valamint fotóriporterek - Katona Tibor, Pezzetta Umberto, Seres Péter - munkából nyílik kiállítás.


    

A levéltárban január 22-én értékelik az elmúlt év szakmai és tudományos tevékenységét és a Közkinccsé lett családi ereklyék elnevezésű program keretében bemutatják az intézménynek adományozott dokumentumokat. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a Bartók és a népzene című gálaeseten adják át a Kultúra Mecénása Díjat.
    

A rendezvénysorozat január 24-én az V. Zalaegerszegi Szalon elnevezésű képzőművészeti tárlat megnyitójával folytatódik a hangverseny- és kiállítóteremben. A biennálén a Zalaegerszegen élő és alkotó, valamint a városhoz kötődő képzőművészek alkotási lesznek láthatók. A programok a Pannon Írók Társaságának irodalmi estjével zárulnak január 25-én: az esten bemutatják a kulturális folyóirat legújabb számát és Nagy Imre irodalomtörténész Várkonyi Nándor Portré és tabló című kötetét.
    

Nagykanizsán január 22. és 24 között hat helyszínen ünneplik a magyar kultúra napját: a városi könyvtárban az intézmény szolgáltatásait bemutató kiállítás nyílik, a Hevesi Sándor Művelődési Központban pedig Tóth István bőrműves és Hermann Edit fazekas munkáit mutatják be január 22-én. Január 23-án a Kodály művelődési házban Domaföldi Tibor festő, fafaragó alkotásaiból nyílik tárlat, a Thúry György Múzeumban Gyanó Szilvia Történelem, emlékezés és identitás a yonkersi magyarok körében címmel tart előadást.


A Városi Diákszínpad József Attila-versek és eredeti naplóbejegyzések nyomán készült alternatív színházi produkciót ad elő a Medgyaszay Házban. A Honvéd Kaszinóban január 24-én nyitják meg Hácskó Imréné és a fafaragó szakkör közös kiállítását. Keszthelyen a Fejér György Városi Könyvtárba az Írók a Sétatéren című rendezvényre várják a látogatókat január 17-én. Az est vendégei határon túli írók, költők lesznek.
    

Pénteken a gálaesten a "helikonos diákoké" lesz a főszerep: az ünnepségen a Helikon Fesztivál Alapítványnak adják át a Pro Cultura Keszthely díjat, majd a Helikon Ünnepségek - a középiskolások művészeti versenyének - díjazottjai lépnek majd verssel, prózával, komolyzenei előadással a Balaton Színház színpadára.
 

Február elsején a Magyar kultúra dicsérete elnevezésű rendezvényen a Festetics György Zeneiskola tanárai és növendékei adnak komolyzenei hangversenyt a Balaton Színházban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com