Protestáns sokadalom a budai Várban

Protestáns sokadalom címen szervez az államalapítás ünnepe alkalmából kulturális, hitéleti, gasztronómiai rendezvénysorozatot a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház augusztus 19-én, hétfőn a budai Várban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.Azt írták: az idén második alkalommal megszervezett Protestáns sokadalom zenei, hitéleti és gasztronómiai esemény, ugyanakkor kiállítással, egyháztörténeti és mentálhigiénés témájú kerekasztal-beszélgetésekkel is várják a Várba érkezőket. A programokat három helyszínen, a Bécsi kapu téri evangélikus templomban, a Kapisztrán téren felállított színpadon és a Magyar Nemzeti Levéltárban tartják.
    

Az evangélikus templomban a legkisebbek játékos módon ismerhetik meg a "hangszerek királynőjét", majd a részt vevő felekezetek orgonaművészei szólaltatják meg a templom Bach-orgonáját. A templomban kórustalálkozót is tartanak, este hattól pedig a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett istentiszteleten adnak hálát az álamalapításért a MEÖT tagegyházainak vezetői és a hívek.
    

A Kapisztrán téri színpadon a protestáns egyházakhoz kötődő zenészek, énekesek koncerteznek majd, de lesznek civil sátrak és ételkülönlegességek is. Fellép mások mellett a Kecskés Együttes, valamint Tímár Sára és zenekara. A Magyar Nemzeti Levéltárban a részt vevő felekezetek levéltári különlegességeiből készült kiállítást lehet megnézni, továbbá egyháztörténeti és mentálhigiénés témájú beszélgetéseket hallgathatnak az érdeklődők. A teljes program megtalálható a Protestáns sokadalom Facebook-oldalán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com