Purcell tündérkirálynője élő dzsesszbetétszámokkal az Operaházban

Élő dzsesszbetétszámokkal, az 1940-es évek filmvilágát idéző képi megvalósítással és fiatal operaénekesekkel mutatja be Purcell A tündérkirálynő című művét a Magyar Állami Operaház pénteken.

A Shakespeare-évad utolsó bemutatójaként színre kerülő művet Almási-Tóth András rendezte, aki a zenei anyag aktualizálására Fekete-Kovács Kornél dzsesszzenészt kérte fel.

operahaz1

A tündérkirálynő eredetileg semi-opera, Shakespeare Szentivánéji álom című előadásához készült zeneszámok sora, melyek nem adnak ki önálló történetet, csupán a prózai művel együtt nyernek igazi értelmet - mondta el a rendező a produkciót bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: az operai zenéhez a Szentivánéji álomra rímelő történetet írt, amelyben az 1940-es években játszódó filmes éjszakai világot idézik meg. A darab egy város erdejében játszódik, amelynek lakói elvesznek a magányban. A címszerepben egy önmagát, saját boldogságát és identitását kereső nőalak áll, amelyet Baráth Emőke alakít - ismertette a részleteket a rendező.

Fekete-Kovács Kornél és művésztársai az előadás stílusához illő klasszikus dzsessz-számokat alkottak Purcell-zenemotívumok alapján. Az előadás kialakításában a kezdetektől együtt dolgoznak Benjamin Bayl ausztrál karmesterrel. "Egy furcsa, magányról, bűnről, szerelemről, gyilkosságról, boldogság- és önkeresésről szóló történetet mesélünk el film noirban" - foglalta össze Almási-Tóth András.

Sebastian Hannak díszlettervező elmondta: a különböző történeteket úgy valósítják meg, hogy a forgószínpad folyamatosan változtatja a színeket, ki- és bezárja a tereket, valamint fölülről is ereszkedik le színpadelem. Az egyetlen közös összetartó erő a film noir világa, emellett gyönyörű kosztümök, a 1940-es éveket idéző autók, erős fények jellemzik a darabot. A központi tér a Bár, ahol a Fekete-Kovács Kvintett játszik.

A történet szerint a bárban szórakozó Tündérkirálynő házassága boldogtalan, ezért szeretőjével, az Idegennel bonyolult tervet eszelnek ki a férj megölésére. A gyilkosság után a nő ráébred, hogy a közös bűn miatt innentől fogva a szeretőjének lesz elkötelezve. Elmenekül a kapcsolatból egy romantikus szerelembe, itt azonban az érzelmi függőség rémíti meg. Egy kínai üzletember mellett találja magát, pénz és csillogás veszi körül, ám itt sem boldog.

Ekkor egy tizenéves karjaiban köt ki és ébred rá, hogy elment az idő, már sosem kapja vissza elvesztett ártatlanságát.

A főszereplőt körülvevő férfiakat Fried Péter, Daragó Zoltán, Rab Gyula, Szappanos Tibor és vendégművészként a firenzei születésű basszbariton, Gianluca Margheri alakítja. A darab jelmeztervezője Lisztopád Krisztina, zenei irányítója Benjamin Bayl.

Ókovács Szilveszter főigazgató emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évadban mindig igyekeztek olyan darabbal bővíteni a repertoárt, amely a barokkal kapcsolatban áll. Francia, itáliai és német mesterek után a választás idén az angol barokkra és Henry Purcell zenéjére esett - fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com