Pusztító autóbalesetek: egy fotós szemével

Az autóbalesetek annyira általánosak és mindennapiak, hogy a legtöbb emberek hajlamos figyelmen kívül hagyni azt a pusztító hatást amit az áldozatok életére gyakorolhat egy ilyen ütközés.

A dán fotós, Nicolai Howalt, ennek a gondolatnak a jegyében készített egy lenyűgöző sorozatot "Car Crash Studies" címmel. A képek olyan szörnyen összetört és roncsolódott járműveket ábrázolnak amelyek súlyos, potenciálisan halálos balesetekben vettek részt.

article-0-19AA78D0000005DC-699_964x737Számos fénykép, a megroncsolódott fémeket vetíti elénk, amelyek olyan hatást keltenek mintha monumentális tájak lennének, ahol a szépség és a fájdalom vegyül egyazon pillanatban.

Két képen szembesülhetünk, azzal az emberi drámával, amit az összetört autóbelsőben ottmaradt pár nélküli cipő vetít elénk. Sok fotó elsősorban reális és konkrét, a megereszkedett fehér légzsákok ernyedt lógása és az apró darabokra tört szélvédő mind a pusztító valóságot közvetíti felénk.

article-0-19AA7966000005DC-691_964x768A new yorki Bruce Silverstein galériában már látható a kiállítás és a művész szerint ez egy kísérlet arra, hogy ábrázoljon egy elvont mentális állapotot, azt a kettősséget, amit egy katasztrófa vagy baleset látványára érzünk, miközben azt, távolról szemléljük.

Galéria
article-0-19AA7949000005DC-776_964x766
article-0-19AA7920000005DC-180_470x574
article-0-19AA77C0000005DC-203_470x574
article-0-19AA78F9000005DC-426_470x598
article-0-19AA7909000005DC-294_470x598
article-0-19AA788C000005DC-424_964x764
article-0-19AA78B8000005DC-42_470x423
article-0-19AA78A0000005DC-137_470x423
article-0-19AA7991000005DC-360_964x1159


Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com