Radics Bélára emlékeznek Angyalföldön 70. születésnapján

Ismert rock- és blueselőadók mellett fiatal zenészek emlékeznek Radics Bélára, a 70 éve született gitárkirályra február 6-án, jövő szombaton Angyalföldön a József Attila Művelődési Központban. A koncerten Radics Béla szerzeményei és példaképeinek dalai hangzanak el.Radics Béla.  Ifjusági Park. Budapest, 1970 Fotó: Benkõ ImreRadics Béla, aki február 6-án töltené be hetvenedik életévét, 1982-ben, mindössze 36 évesen halt meg.

A magyar rockzene történetének egyik megkerülhetetlen figurája volt, játszott a Sakk-Matt, a Tűzkerék, a Taurus és az Alligátor zenekarban is - szerepel a szervezők MTI-hez eljuttatott ajánlójában.

A gitárzseni szerencsétlen életet élt: bár gitárstílusát Jimi Hendrixéhez hasonlították, nagylemez megjelenését nem engedélyezték számára, életében mindössze két kislemeze jelent a Taurusszal. Halálát az alkohol okozta. Az elmúlt években több archív felvételét kiadták CD-n feljavított minőségben.

A február 6-i, mintegy háromórásra tervezett esti emlékkoncert fellépői Radics szerzeményei mellett olyan rock-blues klasszikusokat is eljátszanak, amelyek a Taurus ex-T 25-75-82 feloszlása óta élőben soha, sehol nem hangzottak el, holott a Radics-repertoár fontos hardrock darabjai.

A koncerten Tátrai Tibor, Póka Egon, Harmath Albert és Pintér István, mint egykori zenekari tagok és harcostársak a Tűzkerék, a Sakk-Matt, illetve a korai atlantiszos időket fogják idézni, és színpadra lép a középgenerációs esztergomi Tűzkerék xT zenekar is, amely immár negyedszázada gondozza a Radics-életművet. Ott lesz Vörös István, aki a Nevada zenekarban váltotta a gitárost, Török Ádám, aki a Sakk-Matt kezdetén volt jelen, és fellép két kiváló énekes, Kalmus József és Mr.Basary is.

Takáts Tamás énekessel fog zenélni az egri Team Rock Band, amely tíz évvel ezelőtt egy elveszett Taurus-dalt (Emberi szóval) keltett új életre, de a fellépők között lesz Szakadáti Mátyás, az alkalmi Radics Béla Emlékzenekar dobosa, Pleszán Écska, a karakteres orgánumú blues-énekesnő, Körmendi Roland hardrock énekes, illetve a fiatal gitárosok képviseletében Gazdag Viktor, Gönci György vagy épp a műsort indító BluesSteel zenekar szólistája, Vámos Péter.

Az esemény fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com