Régészeti leletek kerültek elő a türjei templomban

Régészeti leletek kerültek elő a Zala megyei Türjén, az Árpád-kori templom felújítását megelőző régészeti ásatások során, többek között egy középkori sírkamra, amelyben nők, papok és egy gyerek földi maradványai feküdtek.A Csornai Premontrei Prépostsághoz tartozó türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban pénteken tartott régészeti bemutatón Orha Zoltán, a Göcseji Múzeum régésze elmondta: az Árpád-kori templom középkori padlószintjének feltárása során került elő a váratlan sírlelet. Nem volt írásos említés arról, hogy a templom főhajójának közepén, a padozat alatt egy boltíves sírkamra található, ahol a 18.

század közepéről származó koporsók fekszenek.

    
A 2018 óta tartó régészeti feltárás keretében bukkantak rá az üregre, amelyben három előkelő hölgy, két papi személy és egy kisebb koporsóban egy gyerek földi maradványai voltak. Szokatlan módon a csontok nagyobb részt elporladtak, de a fa és a textil viszonylag épen maradt. A koporsó felirata alapján sikerült azonosítani az egyik férfit, aki az 1757-ben elhunyt Norbert Rafael prépost volt, a másik férfi pedig szintén papi személy lehetett. A papi sírokból stóla, bőrkesztyű és lábbelimaradványok kerültek elő, a három előkelő hölgy maradványai között viszonylag jó állapotban maradtak meg rózsafüzérek, illetve előkerült egy selyemkendő is - sorolta a régész.
    

Orha Zoltán elmondta, hogy a 13. századi premontrei templom nagyjából a jáki templommal azonos időben épülhetett, de annál épebben maradt fenn és sokkal inkább jellemzi a kor építészeti stílusát. Annak ellenére, hogy a 18. században barokk stílusban bővítették és díszítették. A közelgő rekonstrukció előtt sikerült rábukkanni a templomtoronyba vezető lépcső egykori belső ajtajára, a pillérek másfél, sőt csaknem háromméteres mélységbe nyúló bazalt alapjaira. A török korban erődítményként is szolgáló templomban valószínűleg helyben öntött, de soha ki nem lőtt puskagolyókat is találtak, de több középkori pénzérme, valamint bronzolvadék is előkerült, utóbbi egy tűzvész nyomán lezuhant és megolvadt harang maradványai lehettek.
   

A Csornai Premontrei Apátság közleménye szerint a türjei Árpád-kori templom és a szomszédos majorság épületének műemléki helyreállítása és turisztikai célú fejlesztése 3,17 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatással zajlik. A régészeti kutatások lezárultak, hétfőn a kivitelezők megkezdik a templom alapozását és szigetelését, majd a gépészeti és elektromos hálózatot építik ki. Májustól két nyáron keresztül a festő-restaurátorok a rossz állapotban levő freskók helyreállítását is megkezdik. A várható átadás és a templom szentelése 2021 szeptemberében várható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com