Rejtélyes műkincsrongálás történt a berlini Múzeumsziget kiállítóhelyein

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Rejtélyes okból megrongáltak legkevesebb hetven műkincset Berlinben a világhírű Múzeumsziget kiállítóhelyein - jelentette szerdán a Deutschandfunk német országos közszolgálati rádió.A Deutschlandfunk és a Die Zeit című hetilap közösen szerzett értesülése szerint az eset Németország újraegyesítésének harmincadik évfordulóján, október 3-án történt. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők olajos állagú folyadékot juttattak műkincsek felszínére a Pergamon Múzeumban (Pergamonmuseum) és a Múzeumsziget épületegyüttes több további kiállítóhelyén.

    
Megrongáltak egyebek mellett ókori egyiptomi szarkofágokat, 19.

századi festményeket és szobrokat. A folyadék látható nyomokat hagyott a műkincseken. Az ügyben rongálás miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. A német főváros rendőrsége megerősítette a Deutchlandfunk és a Die Zeit értesülését. Részeteket nem közöltek.
    

A Der Tagesspiegel című berlini lap szerint a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) levélben megkeres mindenkit, aki a múzeumokat működtető közalapítvány portálján jegyet vásárolt október 3-ra. Arra kérik őket, hogy idézzék fel látogatásukat és közöljék, ha emlékeznek valami feltűnő, gyanús mozzanatra. A műkincsrongálás háttere egyelőre ismeretlen. Az sem világos még, hogy van-e jelentősége annak, hogy az eset a nemzeti ünnepen történt.
    

A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint meglehet, hogy a rongálás összefüggésben áll a koronavírus-járványt lassító intézkedések ellen szervezett demonstrációi és az összeesküvés-elméletek terjesztése révén a konyhaművészeten túl is ismert vegán sztárszakács, Attila Hildmann egy szeptemberi felhívásával. A szakács ebben úgy vélekedett, hogy a kancellár, Angela Merkel lakásának szomszédságában álló Pergamon Múzeumban van "a sátán trónszéke".
    

A berlini Múzeumsziget Németország egyik legnépszerűbb múzeumi negyede. Legismertebb műkincsei között van az ókori görög kultúra monumentális remekművei között számon tartott Pergamon-oltár, és Nofertiti - Ehnaton egyiptomi uralkodó felesége - több mint háromezer éve készített mellszobra. Az épületegyüttes 1999 óta szerepel az UNESCO - az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete - kulturális világörökségi listáján, tavaly 3,1 millió látogatója volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com