Rejtő Jenő születésének 110. évfordulójára emlékeznek a Vigadóban

A Rejtő Legendárium címmel pénteken, a Pesti Vigadóban emlékeznek meg a 110 éve született íróról vetítéssel, pódiumbeszélgetéssel és kiállítással.

rejto jeno portreA programban levetítik Varsányi Ferenc, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjának Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak című rövidfilmjét a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán.

A filmvetítést pódiumbeszélgetés követi, amelyen részt vesz Mezey Katalin költő, műfordító, Orosz István, grafikus, filmrendező, Haris László fotóművész, Thuróczy Gergely irodalomtörténész, valamint a film rendezője, Varsányi Ferenc is - közölte az MMA az MTI-vel.

Az est zárásaként a résztvevők megtekinthetik a Magyar Animáció 100 című kiállítást is.

Rejtő Jenő 1905. március 29-én született Budapesten. Regényei átmenetek a kalandregény és annak paródiája között, a légiós és matrózregényeket művészetté nemesítette. Rejtő egyéni humorát a pesti vagánynyelv és aszfalthumor leleményei, szójátékok, meglepő szerkezetek jellemzik. Kiszólásai, csattanói ma is közszájon forognak, regényein nemzedékek nőttek fel.

Legnépszerűbb könyvei A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány. Műveit angol, bolgár, cseh, észt, finn, francia, német, olasz, örmény, román és szlovák nyelven is megjelentek, műveiből több film is készült.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com