Rekord kikiáltási árról indul Rippl-Rónai remekműve a Virág Judit Galéria aukcióján

Rekord magas, 120 millió forintos kikiáltási árról indul Rippl-Rónai József Kertben című remekműve a Virág Judit Galéria téli aukcióján a Budapest Kongresszusi Központban.A galéria szerdai közleménye szerint ez a kezdőár a legmagasabb a magyar árverések történetében. A december 15-i árverésen Vaszary János Dunaparti korzó című alkotása 90 millió forintról indul, valamint életműrekordok is születhetnek, ugyanis Rippl-Rónai Józsefnek 170 millió, Vaszary Jánosnak pedig 140 millió a regnáló rekordára.

    
A Kertben (1909) című olajfestmény Rippl-Rónai József kukoricás korszakának főműve.

Az alkotás minden valószínűség szerint a festő feleségét ábrázolja. Erénye a kompozíció finomságából fakad, amely tükrözi Rippl-Rónai minden szakmai fortélyát és felidézi az életmű leginspiratívabb helyszínét, a Róma villa különleges miliőjét.
    

Tavaly decemberben Vaszary János Pesti Duna-korzó című festménye 140 millió forintos áron kelt el a galéria aukcióján. Idén a sorozat másik darabjára, a Dunaparti korzó (1933) című alkotásra lehet licitálni, amely a nagyvárosi veduta-képek egyik legismertebb darabja. A festő a párizsi kávéházak és az olasz korzók hangulatát itthon a Lánchíd és az Erzsébet-híd között húzódó, szállodákkal körülvett sétatéren találta és örökítette meg. A korzó ciklusban a téma azonos, azonban a perspektíva, a beállítás, a napszak, az előtér és háttér, valamint a szereplők nagyban különböznek. A most árverésre kerülő képen a Buchwald-székeken ücsörgő nézelődők állnak a középpontban.
    

Az árverés tételei között szerepel Frank Frigyes Párizsi autóbusz (1927) című alkotása, a merész képkivágat a plakátok, filmek és a fotók vizuális világának hatását tükrözi. Ugyancsak elárverezik Batthyány Gyula 1930 körül készült, Autóban című alkotását, valamint Egry József, a "fény festőjének" balatoni naplementét ábrázoló Napnyugta (1935) című festménye. Az Egry-életmű egyik legszebb darabja hosszú idő után szerepel ismét aukción.
  

A kiemelt tételek mellett az érdeklődők többek között Fényes Adolf, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Patkó Károly és Ziffer Sándor alkotásaira is licitálhatnak. Árverésre bocsátanak egy Zsolnay-válogatást, amely az utóbbi évek legerősebb kerámia-együttese. A téli aukció 216 műalkotásának összesített kikiáltási ára megközelíti 665 millió forintot. Az árverésen több tételt jótékonysági célra ajánlanak fel, a befolyt összegből idén az Igazgyöngy Alapítványt támogatják.
    

A téli aukcióhoz kapcsolódó kiállítást december 14-ig lehet ingyenesen megtekinteni a Virág Judit Galériában - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com