Rekordszámú telefonos hívás érkezett az akció adományvonalára

Rekordszámú telefonhívás érkezett a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában vasárnap, amikor a nap végére több mint 132 millió forint gyűlt össze az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok táboroztatására - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója elmondta: idén azért gyűjtött a közmédia, hogy még több cukorbeteg gyereket tudjanak táboroztatni.

Hozzátette: a nyaralás mellett edukációs funkciót is betöltenek majd a táborok. "Azoknak a gyerekeknek, akiknek sajnos az élete úgy alakult, hogy nagyon fegyelmezett módon kell reggeltől estig beosztaniuk azt, hogy mikor mit ehetnek, mit csinálhatnak, hova mehetnek, meg kell tanulniuk bizonyos dolgokat" - magyarázta. Ebben is segítséget nyújtanak majd a táborokban.

    
A csatornaigazgató tájékoztatása szerint rekordszámú felajánlás érkezett az akció adományvonalára, a 250 forintos hívásokból több mint 30 millió forint gyűlt össze - mondta. Sok tárgyi felajánlás is érkezett, amelyek közül vasárnap estig 48 tárgy kelt el. A megmaradt tárgyakra még licitálni tudnak az érdeklődők az akció honlapján.
    

A jótékonysági akcióba, amely a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán volt látható vasárnap, a Magyar Diabetes Társaság, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért és a Sportos Cukorbetegekért Egyesület is bekapcsolódott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com