Rendhagyó tematikus tárlatvezetéseket tartanak a Néprajzi Múzeumban szombattól július végéig

A Néprajzi Múzeum kiállításaihoz kapcsolódó rendhagyó tematikus tárlatvezetéseket tartanak a városligeti intézményben szombattól július végéig, melyek során a nagyközönség többek között a párválasztás és a lakodalom témakörével, valamint Székelyföld hagyományos népi növényhasználatával ismerkedhet meg.A Néprajzi Múzeum keddi közleménye szerint az első különleges, szombati tárlatvezetés során a rendszerváltást követő időszakból vett példákkal mutatják be, hogy miként találják meg a helyüket a jelenkori tárgyak és a kortárs tapasztalatok egy százötven éves etnográfiai gyűjteményben, és miként dolgozik a kurátor a múzeumhasználókkal vagy képzőművészekkel a múzeumban.

Ezt követően, július 13-án az udvarlás, párválasztás, lakodalom témakörét járják körbe a Néprajzi Múzeum gyűjteményi kiállításában tartott tárlatvezetésen az érdeklődők, mely során olyan fogalmakkal ismerkedhetnek meg, mint a stafírung, a legényjáró napok, a búsanya, vagy a vőfélybot - tették hozzá.

Kiemelték: július 16-án egy szokatlan tárlatvezetésre kerül sor, amelynek során a látogatók megismerhetik, hogyan tükröződnek a szexualitás nyomai a különböző kultúrák mindennapi tárgyaiban és megtudhatják, hogy mit mond a néprajz a világ hagyományos népeinek szexuális szokásairól, valamint hogy mennyire volt jelen az egyházi erkölcs a magyar paraszti társadalomban, és milyen történeteket hallgatnak el az etnográfusok a távoli gyűjtőutakról.

A tájékoztatás szerint július 17-én a Székelyek című kiállításra kerül a hangsúly: Nagy Zsolt kurátori tárlatvezetéshez kapcsolódó előadásán ismerteti Székelyföld népi növényismeretét és -használatát.

A kurátor a régió etnobotanikai kutatásait áttekintve felhívja a figyelmet néhány növényi eredetű tárgyunkra, amelyek a kiállításban is helyet kaptak, de a résztvevők átfogó képet kaphatnak a népi növénykategóriákról és a növények csoportosításának lehetőségeiről is: a látogatók megtudhatják például, hogy mitől lesz egy növény kultúrnövény vagy épp gyógynövény, valamint hogy mi haszna a dísznövényeknek és a gyomoknak.

Július 20-án a gyűjteményi kiállítás festett és festetlen bútorai kerülnek a középpontba: a tematikus tárlatvezetés során a látogatók megismerkedhetnek a kiállított bútorok származásával, történetével, valamint a tárlatban betöltött szerepükkel. Mindezeken kívül szó esik a különböző formákról, bútortípusokról és az egyes vidékekre jellemző stílusokról is - áll a Néprajzi Múzeum keddi közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com