Rendkívüli kihívások előtt az egri Gárdonyi Géza Színház

Pozitív és negatív emberi példák felmutatásával az értékes és igényes életlehetőségekért való küzdelem, a "jó ügy" szolgálata - e gondolat mentén állt össze az évad - mondta az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója a társulat évadnyitó ülésén csütörtökön.

ggBlaskó Balázs hangsúlyozta: rendkívüli kihívások elé néz a színház, több próbát már tavasszal és a nyár elején megkezdtek.

Szólt arról is, hogy befejezéséhez közeledik a színészház tetőszigetelése, illetve nyílászáróinak cseréje. A 25 millió forintos beruházás mellett megkezdődik a színház hang- és fénytechnikájának korszerűsítése is.
A színházigazgató kitért rá: az évad első nagyszínpadi bemutatóját szeptember 26-án láthatja a közönség. Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiáját Csiszár Imre állítja színpadra.

A stúdiószínpadon október 3-án Tom Ziegler színművét, a Grace és Gloriát mutatják be először, ugyancsak Csiszár Imre rendezésében.

Az említetteken túl az évad nagyszínpadi bemutatói között szerepel a Bál a Savoyban című revüoperett, egy táncjáték, A cigánybáró, Shakespeare Rómeó és Júliája, valamint két musical: a Légy jó mindhalálig és a Chaplin filmjének alaphelyzetét feldolgozó A kölyök.

A stúdiószínpadon lesz látható Görgey Gábor Görgey című drámája, melynek főszerepét Blaskó Péter játssza. Ezen kívül színpadra kerül a Jászai Mariról szóló, A megkoszorúzott című monodráma, az Utolsók című táncjáték, valamint egy akcióvígjáték is, a Robinson és Crusoe.

A gyerekeknek készül A palacsintás király című zenés mesejáték, a Szaffi táncmese, valamint egy ősbemutató, a Pumukli című mesejáték.

Blaskó Balázs bemutatta a társulat új tagjait is: Bodor-Németi Gyöngyi Miskolcról, Misurák Tünde Zalaegerszegről, Virga Tímea pedig a Turai Ida Színháztól érkezett Egerbe. Vendégművészként Blaskó Péterrel, Csengeri Attilával, Egyházi Gézával Bánovits Viviannéval, Füredi Nikolettel és Udvarhelyi Boglárkával találkozhat a közönség. A színház tánctagozatához Dunai Bettina és Oláh Balázs érkezett.

Az igazgató tájékoztatása szerint a tavalyihoz hasonló sikerrel halad a bérletek értékesítése.
A fenntartó egri önkormányzat képviseletében Habis László polgármester arról beszélt, hogy Eger olyan város, amely bár nem tartozik a nagy települések közé, mégis figyel rá az egész ország.

"Büszkék lehetünk Egerre, és büszkék lehetünk a színházra is. Az elmúlt évek munkája erősítette a színházról kialakult pozitív képet" - mondta. Kitért rá: a színház mintegy 590 millió forintból gazdálkodhat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com