René Magritte munkáiból nyílt életmű-kiállítás a párizsi Pompidou Központban

René Magritte szürrealista festőművész munkáiból nyílt szerdán életmű-kiállítás a párizsi Pompidou Központban.

A tárlat elsősorban arra világít rá, hogy a belga művész mélyen filozófiai munkásságot hagyott örökségül, amelynek központi témája a reprezentáció ereje.

3

René Magritte "megpróbálta bebizonyítani, hogy a festők nem idióták és a festészet is képes gondolatokat kifejezni ugyanúgy, mint a szavak" - mondta Didier Ottinger, a Magritte, a képek árulása című tárlat kurátora.

A január 3-ig megtekinthető retrospektív kiállításon a belga alkotó mintegy száz festménye, rajza és egyéb dokumentuma látható. Az emblematikus alkotásokon kívül kevésbé ismert művek is érkeztek Párizsba amerikai és ausztráliai magánygyűjteményekből.

Magritte filozófiai érdeklődését a II. világháború után a nagy gondolkodókkal folytatott levelezése bizonyítja, amelyet szintén kiállítottak. Legismertebb közülük levélváltása a francia Michel Foucault-val.

Az 1898 és 1967 között élt belga festő az impresszionizmus után a kubizmussal és a futurizmussal ismerkedett, a szürrealizmus felé 1926-ban kezdett közeledni. Akkoriban még Brüsszelben élt, egy évvel később ment Párizsba, ahol három esztendőt töltött. Ez volt a művész legtermékenyebb korszaka, több mint kétszáz festményt készített.

A párizsi korszakból származó egyik híres festménye pipát ábrázol, alatta a felirattal: Ez nem egy pipa (Ceci n'est pas une pipe).

A kurátor szerint Magritte nem értett egyet a francia szürrealistákkal a tudattalan túl nagy szerepéről, a franciák pedig figyelmen kívül hagyták a belga alkotó kísérletezéseit, aki mintegy húsz motívumot ismételgetett munkásságban. Ezek közül öt kifejezetten meghatározó motívumnak - a szavaknak, az árnyaknak, a lángoknak, a függönyöknek és a testrészeknek - külön termet szentel a kiállítás.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com