Retró vámhivatal, szőnyeg-és pólókészítés a Múzeumi Negyedben

Retró vámhivatal, játékok, valamint szőnyeg- és pólókészítés is várja a fesztiválozókat a Sziget Múzeumi Negyedében.

Idén 13 múzeum települt ki a fesztiválra - számolt be róla Ónody Ágnes a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum (PAM) munkatársa vasárnap az MTI-nek.

sziget15

Kiemelte a kArton karikatúra és képregény múzeum programját, amely a galéria nemzetközi projektjéhez kapcsolódóan workshopokat is szervez.

A projekt keretében hozta létre a galéria a V4Fanzine multikulturális kiadványt, amelyben a négy visegrádi országból felkért alkotók egymás kultúrájának, országának jellegzetességeit örökítették meg saját szűrőjükön keresztül. A múzeum közösségi falfestést is szervez az érdeklődőknek a Szigeten.

A PAM sátrában a látogatók különleges időutazáson keresztül ismerhetik meg, hogyan zajlott korábban a határok ellenőrzése - mondta Ónody Ágnes.

A sártat, ahol 1980-as évekbeli, retró vámhivatal enteriőrt rendeztek be korhű asztallal, különféle irodai eszközökkel, piros telefonnal és bélyegző-állvánnyal, Takács Tamás muzeológus mutatta be az MTI-nek. A sátor előtt egy korabeli sorompó látható, és kiállítottak egy eredeti, még az NDK-ban gyártott motorkerékpárt ki is, amelyre fel lehet ülni és fotózni is lehet, de a látogatók pénzügyőr egyenruhákat is felpróbálhatnak.

Egy kultúrtörténeti teszten a tudásukat tehetik próbára, a helyes válaszadók pedig ajándékokat is kapnak - ismertette a muzeológus.

Ónody Ágnes hozzátette: a középkori magyar királyság hadtörténetét, a korabeli lovagi tornákat, fegyver-és páncélmásolatokat mutat be a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Az Iparművészeti Múzeum a nyers motívumokkal díszített eredeti afgán szőnyegek kiállítása mellett textilékszer-és szőnyegkészítésre invitálja a látogatókat.

Az Aquincumi Múzeum sátra az ókori Római birodalom sokszínűségét mutatja be Aquincum városának példáján keresztül. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ optikai játékkal, a Mai Manó Ház pedig pólókészítéssel várja a látogatókat - sorolta a programok között a PAM munkatársa.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com