Révész Sándor: életem legnagyobb türelemjátékát játszom

Életem legnagyobb türelemjátékát játszom - mondta a sztrókon két évvel ezelőtt átesett Révész Sándor az MTI-nek. A népszerű énekesnek kedden jelent meg önéletrajzi könyve Ezt én választottam címmel, amely egy kalandos élet, 70 év története.A Helikon Kiadó gondozásában elérhető, fotókkal gazdagon illusztrált kötetben a Generál és a Piramis egykori frontembere őszintén és részletesen vall életéről, családjáról, gyerekkoráról, zenei pályafutása kezdetéről, a Generál és a Piramis együttessel elért hatalmas sikerekről, szólóéveiről, külföldi kalandozásairól, barátairól. Révész Sándor szavait Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba jegyezte le.
    

"Mozgalmas életet éltem, a színpadi létünk a közönség szeme előtt zajlott, miközben habzsoltuk az életet. Az évtizedek során adott sok interjúban nem akartam részletekbe bocsátkozni pályámról és érzelmi átmeneteimről, de a betegségem, illetve 70. életévem arra késztetett, hogy őszintén visszatekintsek, és elmeséljem mindazt, amit átéltem" - mondta az énekes. Hozzátette: sztrókja után ma már jól viseli a hétköznapokat, tud mozogni, és bár vannak nehézségek, visszatért a komfortérzete.
    

Révész Sándor a hetvenes évek legelején, a Generál együttes szárba szökkenésével alig egy év alatt vált ismeretlen amatőr zenészből országosan népszerű énekessé.

"A Generál megalakulása a sors különös dramaturgiájának köszönhető. A zenekar Várkonyi Matyi és Novai Gabi irányításával, Karácsony James jöttének gazdagító élményével, fiatal és tehetséges emberek szövetsége lett, amely gyorsan megtalálta a közönségét. A menedzserként mellénk állt Hegedűs László segítségével külföldön is sikereket arattunk, Lengyelországban 15 ezres stadionokban játszottunk, vezettük a holland slágerlistát, és megkockáztatom, hogy a világhírnév küszöbén álltunk. Ebből végül nem lett semmi, de nem sokon múlt" - fejtette ki.
    

Som Lajos akkor már évek óta csábította a Piramis zenekarba, és 1975-ben igent mondott. A keményebb zenék már a Generál idején motiválóak voltak számára. Az interneten a közelmúltban felbukkant a Mikor megszülettem... című dokumentumfilm, amelyet Gazdag Gyula 1979-ben készített a Piramisról, a zenekar fiatalokra gyakorolt elképesztő hatásáról. Az alkotást annak idején csak egy alkalommal vetítették.
    

"A film hitelesen ábrázolt minket, és a közönség reakcióját egyaránt. A Piramist alkotó öt zenész egyszerű városi fickó volt, hasonlítottunk rajongóinkhoz, talán ez is benne volt abban, hogy sokan példaképként tekintettek ránk. Horváth Attila dalszövegei nagyszerűen kifejezték az akkori fiatalok, a csöves generáció életérzését, gondoljunk csak a Kóbor angyalra, a Ha volna két életem, a Szállj fel magasra vagy a Szabadnak születtem soraira" - mondta Révész Sándor.
    

Az énekes 1981-ben kilépett a Piramisból és 1984-ig külföldön dolgozott, világslágereket énekelt egy óceánjáró hajón. Abban a zenekarban társa volt például Banyák Nándor hegedűvirtuóz és Bianki Iván, a Kex korábbi gitárosa. "Nagy kihívás volt egy semlegesnek mondható, hatszáz fős közönség előtt estéről estére fellépni, ez profi hozzáállást követelt, és óriási tapasztalattal vértezett fel".
    

Miután hazatért, 1985-ben a Hanglemezgyár kezdeményezésére, és Presser Gábor szakmai támogatásával elkészítette első szólólemezét. Az album, amelyre a Presser-Dusán szerzőpáros mellett ő maga is írt dalokat, rendkívül sikeres lett, olyan számokkal, mint a Nem tudtam, hogy így fáj, a Vigyázz a madárra, vagy A francia lány. "Volt szó a folytatásról Gáborékkal, a lemezzel Magyarországon James-szel és egy remek csapattal turnéztunk, és néhány közös nyugat-európai fellépésen is szerepeltünk 1987-ben, de akkor én már egy alföldi tanyán éltem, és az ott megélt szabadságélményt nem nagyon akartam feladni".
    

A könyvből kiderül, hogy Révészt a Skorpióba, a Dinamitba, sőt a világhírű német heavy metál zenekarba, az Acceptbe is hívták énekelni, de nem ment, közös projektje a Mud együttes tagjával, Rob Davisszel pedig kísérlet maradt. A Piramis 1992-1993-as és 2006-os visszatérése a színpadra is magában rejtette az új lemez ígéretét. "Én nagyon akartam, a többiek, Som Lajos, Závodi Janó, Gallai Peti és Köves Pinyó sajnos nem voltak erre fogékonyak".
    

Mint kifejtette, bár autodidakta módon alakította ki az énekhangját, a Piramis időszakában szinte végig úgy érezte, repül a színpadon, ami katartikus élmény volt. "A hetvenes években a színpadi hangosítás minősége még nem volt megfelelő, ezért legérettebbnek az utóbbi tizenöt évben éreztem magam, a Piramis-évek projekttel, és a Közlegények trióval. Mindkettővel egész pályám dalaiból mazsoláztunk, és egy korábban ismeretlen intim hangot sikerült megtalálni" - jegyezte meg.
    

Hozzátette, hogy a betegsége óta egy reklámfelkérésre újra felénekelte a Piramis Ajándék című, eredetileg 1978-as sikerdalát, amely így a mai fiatal generációhoz is eljutott. Révész Sándor az MTI-nek végül elmondta: a hangját az elmúlt két évben ugyan nem trenírozta úgy, mint azt a pályáján eltöltött évtizedek alatt, de manapság egyre többet foglalkozik vele. "Ha az egészségi állapotom lehetővé teszi, szívesen visszatérek a színpadra".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com