Richard Bona november elején Székesfehérváron koncertezik

Saját zenekarával ad koncertet november 4-én Székesfehérváron Richard Bona világhírű basszusgitáros.

bnAz eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón Mits Gergely főszervező elmondta, hogy az augusztusban először megrendezett Alba Regia Feszt "őszi különkiadásán", a Vörösmarty Színházban lesz látható és hallható a dzsessz élvonalába tartozó előadóművész.

Kiemelte, hogy a nyári, székesfehérvári fesztivál a vártnál sokkal nagyobb sikert hozott, ezért szeretnék az Alba Regia Fesztet évente több koncerttel bővíteni, elsősorban olyan produkciókat vendégül látva, amelyeket korábban nem hallhatott, láthatott a székesfehérvári közönség - tette hozzá.

Mits Gergely hangsúlyozta, hogy továbbra sem akarnak "ortodox dzsesszzenészeket" Magyarországra csábítani, inkább a szélesebb rétegeket kívánják megszólítani. Szerinte ennek a kritériumnak tökéletesen megfelel Richard Bona, aki "igazi világzenét hoz" majd Székesfehérvárra.

Elárulta, hogy az Alba Regia Feszt keretében tavaszra is hasonló koncertet terveznek. Mint mondta, a jövő nyári fesztivált már 3-4 naposra tervezik és konferenciával, táborral kívánják színesíteni.

Brájer Éva alpolgármester a városvezetés támogatásáról biztosította a szervezőket mind a novemberi koncertet, mind a tervezett folytatást illetően. Emlékeztetett arra, hogy 1967-től kezdve számos sikeres dzsesszfesztivál zajlott a városban, majd hosszú szünet után idén sikerült újra ilyet szervezni. Úgy vélte, az Alba Regia Feszt érdemes a folytatásra, mert jelentősen hozzájárul Székesfehérvár kulturális sokszínűségéhez.

Richard Bona 1967-ben született Kamerunban. Nagyapja ütőhangszereken zenélt és énekelt, édesanyja is énekes volt. Négyéves korában már zenélt, 11 évesen kezdett el gitározni. 1980-ban, mindössze 13 évesen alapította meg első együttesét egy doualai dzsesszklubban. 1995-ben Franciaországból New Yorkba költözött, ahol jelenleg is él és dolgozik.

Szinte mindenkivel játszott a dzsessz nagyjai közül: Herbie Hancock, Bobby McFerrin, Quincy Jones, Chick Corea és Chaka Khan is koncertezett már vele.

Első albuma 1999-ben jelent meg Scenes From My Life címmel. 2002-ben világkörüli turnéra indult Pat Metheny dzsesszgitárossal, majd 2005-ben kiadta negyedik albumát Tiki címmel. Jelenleg a New York-i Egyetem zenei tanszakán ad órákat, utolsó albuma 2013 tavaszán jelent meg Bonafied címmel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com