Rippl-Rónai által készített Ady-portré került elő Erdélyben

Rippl-Rónai József (1861-1927) által készített Ady Endre-portréra bukkant a festő munkásságának egyik kutatója a napokban. Mivel eredeti Rippl-Rónai alkotás ritkán kerül elő, az esetet művészettörténeti szenzációnak tartja a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum.adyA költőt ábrázoló pasztellképet Horváth János egy erdélyi magángyűjteményben fedezte fel kutatómunkája során - mondta Lechner Judit, a Rippl-Rónai Múzeum múzeumpedagógusa az MTI-nek szombaton. Hozzáfűzte: Rippl-Rónai barátja volt Ady Endrének. Szakemberek tudtak arról, hogy két ismert rajz mellett képen is megörökítette őt, de az alkotás sorsáról, hollétéről eddig nem volt információjuk.

A portrét a nagyközönség is megcsodálhatja: tulajdonosa hozzájárult ahhoz, hogy augusztus végéig kiállítsák a Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban - jegyezte meg. Lechner Judit kitért arra, hogy a kaposvári születésű és élete nagy részében ott is dolgozó festő nevéhez mintegy tízezer mű köthető.

Az alkotások egy része az idők folyamán megsemmisült, számos kép Amerikába került, sok kép hollétéről semmit sem tudni - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com