Rockosított Hamletet mutatnak be a Békéscsabai Jókai Színházban

A Békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 1-jén Shakespeare-Zalán Tibor-Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet.Seregi Zoltán, a teátrum igazgatója az olvasópróbán elmondta, a darab a világ drámairodalmának egyik leghíresebb és legjobb műve, "nagyon fontos, hogy mi is bemutassuk".

Megjegyezte, nemrég olvasta, hogy az angol miniszterelnök száműzte a Downing Street 10-beli irodája faláról Shakespeare portréját, mondván az ő korában Anglia kegyetlenül gyarmatosított.

"Mi megbecsüljük és nem tagadjuk meg, sőt igyekszünk az ő szellemiségét és műveit életben tartani, ezért kitesszük a színház falára Shakespeare képét" - jegyezte meg.

A Hamlet valamikor 1599 és 1602 között született, több szövegváltozat ismert. Viharos életű színdarab, maga a szerző is többször átdolgozta, a második változata körülbelül öt-hat óra játékidőt vesz igénybe. "Mindenki, aki a darabhoz nyúl, szűkíti, rövidíti, így mi is" - folytatta a rendező. A mostani előadáshoz Arany János fordítását vették alapul, de a szöveget és a dalszövegeket -amelyek versek is egyben - elsősorban Zalán Tibor költő és dramaturg írta a rendező közreműködésével. A zenét a Kormorán együttes billentyűse, Szűts István szerezte.

Az előadás a rendezői elképzelés szerint egy családi dráma lesz, amelyben Horatio szerepe felértékelődik, aki Hamlet mentoraként, apapótló barátjaként tisztában van Hamlet tétovaságával, tehetetlenségével, erkölcsi megfontolásaival, amelyek akadályozzák abban, hogy végrehajtsa a szellemtől kapott feladatot.

Ez sok jelenet átszabását követelte meg és sok szereplő kihagyását is - fejtette ki a rendező, aki elárulta, évek óta foglalkozott a darabbal, és mindig ott akadt el, hogyan lehet a szellemet megcsinálni reálszituációban. Aztán arra jutott, hogy a szellem a színész legyen, aki az egérfogó jelenetben is játssza a királyt - tette hozzá.

Az előadás másik fontos pillére, Claudius és Gertrud őrült, érett szerelme, akik csak egymással foglalkoznak. Claudius nem nagyon törődik a királysággal, azt rábízza Poloniusra. Ahogy aztán Hamlet és Horatio kezd veszélyessé válni, úgy kezd Claudius is jobban odafigyelni a történésekre, Gertrudnak pedig a lelkiismerete lassan kikezdi a szerelmét.

Ebben az előadásban Horatio válik kulcsfigurává. Emellett felerősödik még egy sajátos vonal a történetben: a sírásóké, akik egyrészt a "nép hangját", másrészt a humort próbálják "megtestesíteni", hogy ellensúllyá válhasson a sok vér és gyilkosság mellett - fejtette ki Seregi Zoltán. A díszletet Igaz-Juhász Katalin tervezi. A színpadképről szólva a rendező elmondta, ő maga járt Helsingörben, és az ottani látvány inspirálta: a két víz - a tenger és a várárok- közé zárt vár. A színpad - Shakespeare színházához híven - három fő részre tagolódik: a zenekari árok egyik oldalán a temető, a másikon várárok lesz, igazi vízzel; mögötte a forgószínpadon palota, amelynek falai körbeérnek, de egyes részei kinyílnak, hátul pedig a tenger látszik vetítve "különböző lelkiállapotban".

Vesztergombi Anikó tervező jelmezei korhűek lesznek. Hamlet szerepében a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tavaly végzett, most Békéscsabán bemutatkozó Juhász Bence látható; a főbb szerepeket Beszterczey Attila, Bartus Gyula, Kovács Edit Jászai, Tege Antal, Katkó Ferenc és Csurulya Csongor alakítja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com