Rocktörténeti beszélgetéseket indít a szekszárdi Wosinsky múzeum

Rocktörténeti beszélgetéssorozatot indít ősszel a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum, az intézmény emellett folytatja Múzeumi esték című, népszerű előadásait is.Ódor János Gábor igazgató a múzeum őszi programjait ismertető szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a szekszárdi "rock talkshow-ra" az 1960-as évektől a 80-as évekig tartó időszak könnyűzenei életében meghatározó zenészeket hívtak meg.

   
A Gúzsba kötve táncolni: a Kádár-rendszer könnyűzenei legendái című sorozat szereplői felidézik pályakezdő éveiket, legendás dalok, albumok születésének körülményeit, és szó lesz a könnyűzenei élet történeti hátteréről, arról, hogy az akkori rendszer hogyan engedte érvényesülni őket - tette hozzá. Az előadókat Csatári Bence rocktörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatója kérdezi majd.
    

Első alkalommal, szeptember 11-én Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője lesz a múzeum vendége, akivel Az út másik felén címmel hallhat beszélgetést a közönség. Ősszel Balázs Fecó (Taurus, Korál), Nagy Feró (Beatrice, Bikini) és Török Ádám (Mini), 2020 tavaszán Révész Sándor (Generál, Piramis), Tolcsvay László (Fonográf, Tolcsvay Trió), Kóbor János (Omega) és Korda György lesz a rocktörténész beszélgetőtársa. Az estéket minden hónap második szerdáján a múzeum könyvtártermében tartják, az első talkshow ingyenes lesz.
    

Az intézményvezető arról is beszámolt, hogy idén 25. alkalommal hirdetik meg a Múzeumi esték című sorozatot, amelynek keretében szeptembertől márciusig hat előadást tartanak, ezúttal a történelem hírhedt gyilkosságairól. A középszintű oktatáshoz is kapcsolódó előadásokon többek között Julius Caesar, az első amerikai elnök és Ferenc Ferdinánd meggyilkolását, a Mahatma Gandhi elleni merényletet idézik fel ismert történészek, Agócs Nándor, Hahner Péter, Scharzwölder Ádám, Majdán János, Bebesi György és Wilhelm Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com