Roger Hiorns brit képzőművész egy vadászgépet "temet" el Prága mellett

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Egy szovjet gyártmányú, régi MiG-21 vadászgépet ásnak el a földbe vasárnap a Prága melletti Dolní Brezanyban. Roger Hiorns brit képzőművész Repülőtemetés című performansza a prágai Galéria Rudolfinum megalakulásának 100.

évfordulóját ünnepli.
Roger Hiorns installációit és képzőművészeti alkotásait két évvel ezelőtt láthatták az érdeklődők a neves prágai galériában. Mint David Korecky, a Galerie Rudolfinum kurátora elmondta, akkor állapodtak meg abban, hogy a galéria fennállásának centenáriuma alkalmából Hiorns Prágába jön és eltemeti a cseh hadsereg légierejének kiselejtezett, forgalomból kivont vadászgépét.

    
Roger Hiorns projektjében a land art tradícióit eleveníti fel, valamint felhívja a figyelmet a hagyományos rituálék megváltozására a globalizált világban. "Hiorns az emberi munka elherdálásának témájával foglalkozik, arra szeretne rámutatni, hogy az ember gyakran fecséreli el tudását és erejét olyan dolgokra, amelyek értelme és jelentősége vitatható" - magyarázta David Korecky, hozzátéve, hogy a szobrászati performansznak társadalomkritikai háttere is van, mert rámutat a féktelen fegyverkezési versenyre.
    

Az 1971-es gyártmányú szovjet vadászgépet az ELI Beamlines szuperlézerközpont telkén ássák el, helyét - amelyet a jövőben ingyen lehet látogatni - táblával jelölik meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com