Rovásírásos csontlemez és hamvasztásos sírlelet egy új szegedi kiállításon

Rovásírásos íjcsontlemezt és egy hamvasztásos sír tárgyait is láthatja a közönség a szegedi Móra Ferenc Múzeum hétfőtől látogatható új időszaki kiállításán, amelyen az M43-as autópálya építését megelőző régészeti feltárás anyagát mutatják be.Móra Ferenc MúzeumSzarka József régészeti és műtárgyvédelmi osztályvezető az MTI-nek felidézte, hogy a régészeti terepbejárások még 1999-ben kezdődtek, és az elmúlt 15 évben hatvanhat lelőhelyen csaknem kilencszázezer négyzetmétert tártak fel.
Az Úton a kultúrák földjén című tárlaton az érdeklődők csaknem száz régészeti lelettel ismerkedhetnek meg az őskortól a késő középkorig tartó időszakból.

A különleges tárgyak között vannak ezüstből és bronzból készült ékszerek, övveretek, szerszámok, csonteszközök és kerámiák is. A kiállításon rovásírásos íjcsontlemezeket is bemutatnak az avar korból, valamint egy óriási méretű kelta kori urnát és egy kora bronzkori hamvasztásos sír tárgyait is láthatják az érdeklődők.

Az utóbbi, több mint négyezer éves lelet azért is különleges, mert az elhunyt hamvait nem az urnában helyezték el, hanem a sírban található edény elé, a gödör közepébe szórták. A kiállítást egy régészeti konferencia előzte meg, ahol bemutatták a szakemberek kutatási eredményeit. Az itt elhangzott beszámolókat, illetve az elmúlt tizenöt év munkáját egy kötetben foglalják majd össze, amely az év végén jelenik meg.

Az Úton a kultúrák földjén című kiállítás április 3-ig látható a Móra Ferenc Múzeum közösségi terében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com