Rumini játszótér nyílt az I. kerületi Mária téren

Berg Judit Rumini című, 2007-ben az Év gyermekkönyve címet elnyert regényének helyszíneit eleveníti meg az I. kerületi Mária téren pénteken megnyílt játszótér.

jhfuerBerg Judit az MTI-nek elmondta: a Budavári Önkormányzat kereste meg az ötlettel, hogy közreműködjön a Rumini által ihletett játszótér kialakításában a Mária téren, ahol egy már meglévő parkot bővítettek tovább.

"Elmondták, hogy a központi nagy játék egy hajó lenne, a Szélkirálynő, de további ötleteket is vártak" - idézte fel az írónő, hozzátéve, hogy végül könyveinek illusztrátorával, Kálmán Annával és az önkormányzat illetékeseivel tervezték meg a kibővített Mária téri játszóteret.

Az írónő hozzátette, hogy szinte minden ötletére nyitottak voltak, a tér nagy tűzfalát például Kálmán Anna rajzaival fogják díszíteni, a kőpárkány pedig reményeik szerint egy vár részeként fog funkcionálni.

Jelenleg csak a fejlesztés első üteme valósult meg, a játszótér építése tavasszal folytatódik.

Az elkészült játékokról elmondta, hogy a gyerekek a Szélkirálynőn, a hatalmas, háromárbocos kereskedőhajón járhatják be Egérország tengereit, felfedezhetik Egérvárost, a királyi vár székhelyét. Berg Judit felhívta figyelmet a nagy hajón található tölcsérre, amelyen keresztül át lehet kiabálni a játszótér másik felén lévő tölcsérbe. "Jó kis hangvezető konstrukciót alakítottak ki, ami biztosan nagyon fog tetszeni a gyerekeknek" - tette hozzá.

"Kár volna tagadni: nagy büszkeség, hogy a Rumini egy játszótér központi motívuma" - fogalmazott az írónő, akinek legújabb Rumini-könyvét néhány napja mutatták be. A Pozsonyi Pagony kiadónál megjelent, Rumini a Fényvizeken című könyv levélregény formában meséli el a bátor kisegér újabb kalandjait. "Az egyik legjobban sikerült történet az összes közül" - vélekedett Berg Judit.

Az első kerületi önkormányzat az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a legmodernebb és valamennyi biztonsági előírásnak megfelelő játszóelemek a regény ismert helyszíneit idézik, feltűnik Rumini, a csavargóból hajósinassá lett, bátor és agyafúrt kisegér, Balikó, a Szélkirálynő másik hajósinasa és Bojtos Benedek kapitány, a tapasztalt, sokat látott tengerészkapitány.

"A Budavári Önkormányzat már több tematikus játszóteret alakított ki a kerületben. Elsőként a Franklin utcai játszótéren a Magyar Mesehősök Falát készítette el az önkormányzat, majd a Gellérthegyen a Vuk-játszótérrel lepte meg a családokat" - olvasható a dokumentumban.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com