Saját színpada van a Debreceni Egyetemnek

Saját színpaddal, emellett tizenöt, a tudomány szórakoztató oldalát demonstráló standdal és az egyetem főépületét szimbolizáló ugrálóvárral várja a Campus Fesztivál látogatóit a Debreceni Egyetem (DE).

Szerdán, a fesztivál nulladik napján nyílt meg az Egyetem tér elnevezésű programhelyszín a fesztiválon. Ebből az alkalomból az intézmény sajtóirodája azt közölte az MTI-vel, hogy a DE az egyetlen olyan magyar felsőoktatási intézmény, amely aktív szereplője valamely hazai nagy zenei fesztiválnak.

campus-fesztival-2016-berlet-474-279-73679

Az Egyetem tér programhelyszín évről évre nagyobb, az idén csaknem 1000 négyzetméteres terület a fesztivál főbejáratánál kapott helyet. A szervezők arra törekedtek, hogy a különböző tudományterületeket látványos eszközökkel, élményszerűen mutassák be. Idén sem maradnak el a látványos fizikai kísérletek, lesz 3D-s portréfotózás, mikroszkópos és ultrahangos fesztiválszelfi, sőt, a fesztiválszleng kapcsán helyszíni gyűjtést is végeznek a nyelvészek - ismertette a részleteket a sajtóiroda.

Az Egyetem téren lépnek fel a Dumaszínház művészei: Janklovics Péter, Kiss Ádám, Aranyosi Péter, Mogács Dániel és Kovács András Péter, a pódiumbeszélgetéseken Csernus Imrével és Vujity Tvrtkoval találkozhatnak az érdeklődők, a zenei kínálatban pedig a Pély Barna & B The First, a Garami Funky Staff + Heincz Gábor Biga, a Váczi Eszter & Quartet, a Debreceni Dixieland Jazz Band, valamint az Acoustic Gallery lép közönség elé.

Bakó Csaba, a fesztivál sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a kapukat szerda délután 14 órakor megnyitották, a résztvevők azóta folyamatosan érkeznek a fesztiválra és a mellette lévő kempingbe.

A nulladik napon mások mellett színpadra lép a Péterfy Bori & Love Band, a Wellhello, valamint Ganxsta Zolee és a Kartel.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com