Schneider Zoltán nem számított a Kaszás Attila-díjra

Schneider Zoltán színművész nem számított rá, hogy idén ő kapja a Kaszás Attila-díjat.

A Radnóti Miklós Színház művésze az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában úgy fogalmazott: "szent meggyőződése volt", hogy az utolsó fordulóba jutott másik két színész egyikének, Spolarics Andreának vagy Csankó Zoltánnak adják át az elismerést pénteken.

9530959_261897_f94bb94efba061962b5cf71c17b7f2fe_wm

Schneider Zoltán hangsúlyozta, hogy nagyon szeret társulatban játszani, mert ott a művészek ismerik egymás bajait és örömeit, ebben az otthonosabb, baráti légkörben pedig könnyebb a munka. A szabadúszó életformával szemben ő a társulati létet részesíti előnyben - mondta.

Megjegyezte, hogy az Új Színházban kétszer is együtt dolgozott Kaszás Attilával, akit nyitott és barátságos embernek ismert meg.

A 2008-ban a Magyar kultúra napja alkalmából alapított Kaszás Attila-díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták - idén harmincnégy színház választotta ki legjobbnak tartott kollégáját -, majd a jelöltek önmaguk közül szavazták meg a továbbjutó három művészt. Ebből a körből a közönség választotta ki a díjazottat.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com