Semmelweis-hetet rendez a Budapesti Operettszínház

Az egészségügyi dolgozók előtt tisztelegve Semmelweis-hetet rendez a Budapesti Operettszínház; online "színpadán" a művészek mellett a Semmelweis Egyetem professzorai is megjelennek.Semmelweis Ignác tanítása a kézmosás fontosságáról világszerte újra aktualitást nyert a járványhelyzetben. Az utóbbi hetekben jelentős médiaszereplők foglalkoztak a magyar orvossal, és Semmelweis neve a világon a 10. legolvasottabb Wikipédia-szócikk lett - emelték ki az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

    
Mint elhangzott, a koronavírus elleni harc főszereplői ritkán láthatóak a színpadon. Az egészségügyi dolgozók előtt tisztelegve a Budapesti Operettszínház tematikus hetet szentel annak a magyar orvosnak, aki korát megelőzve majdnem 200 éve felfedezte a fertőzés leküzdésének titkát. Kiss B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta: a teátrum úgy vészelte át az elmúlt két hónapot, hogy nem engedte el a nézői kezét.


Online tartalmakat készítettek, amelyeket a művészek otthon, saját telefonjukkal vettek fel, operettekből, musicalekből mutattak be részleteket. Több tízezres, százezres nagyságrendű érdeklődésre tart számot ez a munkafolyamat - mondta, hozzátéve: ezzel a balettművészeket, szólistákat, színészeket, hangszeres művészeket, énekkari művészeket is motiválják.
    

A tematikus héten megszólaltatják a Semmelweis Egyetem kiválóságait - mondta, kiemelve, hogy megszólal Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Kellermayer Miklós, a Semmelweis Egyetem professzora, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, Rosivall László akadémiai doktor, professor emeritus, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke.
   

A színház főigazgatója felidézte, hogy két évvel ezelőtt készült egy új opera, Raymond J. Lustig amerikai zeneszerző Semmelweis című műve, amelyet az operettszínház mutatott be elsőként a Bartók Plusz Operafesztivállal együttműködésben. Ebből a zenés színházi alkotásából adnak elő részleteket a színház művészei és mellettük szólalnak meg az egyetem kiválóságai - mondta.
    

Hozzátette: arra is készülnek, hogy CD-t és DVD-t készítenek az egészségügyi dolgozók számára, és terveznek olyan előadásokat is, amelyeken az egészségügyben dolgozók ülnek a nézőtéren.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com