Shakespeare-műveket is bemutatnak a Balatonfüredi Művészeti Fesztiválon

A város négy helyszínén várja az érdeklődőket a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál június 28-tól egy héten át, ahol megelevenednek Shakespeare hősnői is - tájékoztatta kedden az MTI-t a Kisfaludy Színház művészeti vezetője.

Kéri Kitty elmondta, hogy a 12. Balatonfüredi Művészeti Fesztivál középpontjában két évforduló áll: 450 éve született William Shakespeare és 100 éve tört ki az I. világháború. ének 100.

évfordulója. A Veszprémi Petőfi Színház művészei mellett Oroszlán Szonja és Haumann Petra Shakespeare hősnőnek öltözve mondanak el egy-egy monológot. A drámaíró emléke előtt tiszteleg a S.Ö.R. című összeállítás is, amelyben Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter és Tóth Gáspár András lép a közönség elé Shakespeare műveinek rövidített változatával.

zeneKéri Kitty rendezésében láthatják a nézők a fesztivál nyitó napján a Levelek a lövészárokból című előadás premierjét a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek előadásában. A darabról Kéri Kitty elmondta: a rendhagyó est anyagát Nemlaha György egykori televíziós szerkesztő-rendező állította össze az I. világháború idejéből való katonadalok, újságcikkek, levelezések alapján.

A Titus Andronicus című Shakespeare-művet a balatonfüredi fesztiválon láthatják először a nézők a veszprémi színészek előadásában - fűzte hozzá Kéri Kitty. A zene kedvelői a balatonfüredi világzenei és improvizációs tábor tanárainak koncertjét hallgathatják meg, a Monamo zenekarral fellép Pokorny Lia színművész is - tette hozzá.
A fesztiválon a Csík Zenekar is muzsikál. A legkisebbeket Egy kis mese, avagy Misi és Masa címmel a balatonfüredi Kisfaludy Színház táncjátéka várja. A művészeti vezető kiemelte: a fesztivál záró napján a Veszprémi Petőfi Színház operettgálája kerül a közönség elé. Az előadáson ismert és kedvelt operettekből csendülnek fel a legnépszerűbb dalok.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com