Sosem hallott felvételeit adja közre a Led Zeppelin

A legendás rock csapat két korábban nem publikált felvételt jelentet meg júniusban a csapat első három albumának újbóli kiadása alkalmából.

ledzeppelinA "Keys to the Highway" című dalt 1970-ben rögzítették, s az egyik leghíresebb daluk, a "Whole Lotta Love" egy korábbi változata is az eddig őrzött, de meg nem jelentetett felvételek között van, amelyeket a banda hivatalosan az újra kiadott dalokkal együtt fog kibocsátani. A lemezek ismert számok alternatív változatait tartalmazza, félkész dalokét, koncert verziókat. Mindegyik az albumokkal egyidőben készült.

A közönség számára eddig ismeretlen változatokat a zenekar a több száz megjelent dallal együtt gondosan katalogizálta és évtizedeken át őrizte,

A 70 éves gitáros Jimmy Page két és fél évig dolgozott a házi archívum átvizsgálásán, s hallgatta végig a felvételeket, majd válogatta ki a legjobbakat.

"Nem akarok meghalni, hogy majd valaki más végezze el ezt helyettem" - mondta Page. "Én vagyok a legilletékesebb ennek a munkának az elvégzésére".

Elmondása szerint az új anyag meghallgatásra érdemes, mert ez "előadó művészet". A rajongók először hallhatják a felvételek közben rögzített kulisszatitkokat.

Robert Plant Robert Plant

A "Keys to the Highway/Trouble in Mind" a Zep harmadik albumához készült. 1970-ben vették fel London délnyugati részén az Olympic Studioban, de sosem jelentették meg.
"Nagyon termékeny időket éltünk akkor" - folytatja az énekes, Robert Plant. "Sokat megtudtunk egymás képességeiről is. Az otthon játszott anyagokat játszottuk. Mindent kipróbáltunk, nem volt semmi előre megtervezve".

A második albumon szerepel minden idők egyik legjobb rock dala, a "Whole Lotta Love". Jelentős különbségek vannak a két változat között. Az eredetiben nem szerepel a kórus és a középső rész sem. A végleges változaton új vokális rész szólal meg.

"Jól szemlélteti, hogy milyen fontosak egy dalban az egyes rétegek és részletek" - magyarázza Jimmy Page. "Tagadhatatlanul jók vagyunk. Igazi nagy banda voltunk" - folytatja.

A ma 65 éves Plant elmondja, hogy a lelkesedése néha soknak bizonyult, a finomság rovására ment. Már sajnálja, hogy néha nem tudott hallgatni, túlzásokat hall ma már az akkori anyagokban.

Jimmy Page sok meglepetést ígér a három újra kiadandó albumon, amely a tervek szerint mind a kilenc stúdió album újra kiadásának első része lesz. Annyit elárult, hogy néhány dalon a basszusgitáros és billentyűs John Paul Jones énekhangja is hallható lesz.

A banda 1980-ban oszlott fel, John Bonham dobos hirtelen halála után. Népszerűségük azóta is töretlen. A még élő tagok hét évvel ezelőtt összejöttek Londonban egy koncert erejéig. A rajongók azonban csalódni fognak, ha abban reménykednek, hogy ismét összeáll a Led Zeppelin.

www.bbc.com

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com