Sosem látott Capa-fotók, tárlatvezetések és vetítések a Capa Központban

Tárlatvezetésekkel és soha nem látott fotográfiák bemutatásával emlékezik a partraszállás 80. évfordulójára a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ június 5-én és 6-án.Robert Capa magyar származású amerikai fotóriporter életművében kiemelt jelentőségű az 1944. június 6-i normandiai partraszállás megörökítése.

A fotográfus az első hullámmal érkezett az Omaha Beach-re, ikonikus fényképei - amelyek közül csak néhány maradt fenn -, a partraszállás legerőteljesebb vizuális feljegyzései közé tartoznak - olvasható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ csütörtökön MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.
    

Mint írták, a világ első, állandó Robert Capa életműkiállítása tavaly nyílt meg Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tájékoztató szerint a kiállításon a Capa Központ gyűjteményében lévő összes Normandiában készült fotót folyamatosan vetítik a rendezvényteremben, valamint több, nyilvánosan eddig még nem látható fotográfiát állítanak ki az előtérben.
    

Június 5-én Bojár Iván András művészettörténész, június 6-án pedig Csizek Gabriella, a Robert Capa életműkiállítás kurátora tart tárlatvezetést a kiállításon. A közleményben felidézik: Robert Capa Budapesten született Friedmann Endre néven 1913. október 22-én, taposóaknára lépve hunyt el az indokínai háborúban 1954. május 25-én. A nevét a legjobbak között jegyzi az egyetemes fotótörténet.
    

Az öt harcmezőt megjárt haditudósító tragikusan rövid élete során is maradandót alkotott: a frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolát teremtett, megújította a fotóriporteri munkát. Ott volt a katonákkal és a halál közvetlen közelében dokumentálta a történteket. Ezzel a közelséggel alkotta újra a háborús fotográfia műfaját.  Erről szól híres mondása is: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel".
    

Robert Capa máig jelentős hatást gyakorol a fotóriporteri szakmára és a háborús fotózásra. Képei és munkássága nemzedékek sorának nyújtottak és nyújtanak inspirációt - álla közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com