Spike Lee kapta az Amerikai Cinematheque életműdíját

Spike Lee kapta idén az Amerikai Cinematheque életműdíját a nonprofit szervezet virtuálisan megrendezett 34. díjátadó ceremóniáján.A variety.com beszámolója szerint a Malcolm X, Az 5 bajtárs és a Csuklyások: BlacKkKlansman rendezőjét köszöntő ceremónia házigazdája egy korábbi díjazott, Jodie Foster volt. Az online műsorban Lee felidézte pályafutását, és Fosterrel beszélgetve történeteket mesélt filmjei születéséről.

A programba Ryan Coogler, a Fekete párduc rendezője is bekapcsolódott. "A Fekete párduc sikere rajtad és a Disneyn kívül harmadikként engem tett boldoggá" - hangsúlyozta Lee.

    
A két rendező megemlékezett Chadwick Bosemanről, a Fekete párduc és Lee Az 5 bajtárs című filmjének sztárjáról, aki tavaly hunyt el. A díjat Az 5 bajtárs főszereplői, Jonathan Majors, Clarke Peters, Norm Lewis, Isiah Whitlock Jr. és Delroy Lindo adták át virtuálisan Lee-nek. "Vannak olyan filmesek, akik szórakoztató filmeket alkotnak a világ számára, és vannak, akik kommentárokat fűznek a világunkhoz. Rajta kívül nem ismerek mást, aki olyan természetesen és olyan őszintén csinálná mindkettőt, újra és újra" - fogalmazott Majors. Hozzátette, hogy Lee nem is a művészetével, hanem a humanitásával szólítja meg a közönségét.
    

Spike Lee négy filmje került be az Amerikai Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmarchívumába. Lee 2019-ben a Csuklyások: BlacKkKlansman forgatókönyvével nyerte el az Oscar-díjat csaknem harminc évvel első Oscar-jelölése után, amelyet Szemet szemért című filmjéért kapott. Az amerikai filmművészet kiemelkedő alkotóit és művészeit elismerő életműdíjat, az American Cinematheque Awardot 1986 óta adják át.  Első kitüntetettje Eddie Murphy volt. Azóta többek között olyan művészek kapták meg, mint Steven Spielberg, Martin Scorsese, Ridley Scott, Julia Roberts, Sean Connery és Al Pacino.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com