Stefan Oroian képzőművész munkáit állítja ki a Budapesti Román Kulturális Intézet

Stefan Oroian (Oroján István) képzőművész festményeiből és kisplasztikáiból látható kiállítás április 10-től a Budapesti Román Kulturális Intézetben. Stefan Oroian 1947. február 19-én született Battonyán.

A Szegedi Tudományegyetemen végezte tanulmányait rajz- és művészettörténet szakon, Szegeden Winkler László, Budapesten Fajó János volt a mestere - olvasható az intézet MTI-hez küldött közleményében.


A Magyar Képzőművészek Szövetségének, az UNESCO Képzőművészeti Tagozatának, a Román Képzőművészek Szövetsége aradi leányintézetének tagja, munkásságáért elnyerte a Békés megyei Képzőművészek Szövetségének díját, a Román Állami Lovagkereszt tisztifokozatát, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, idén pedig a Román Kulturális Intézet a Történelmi Közösségek Nívódíjával ismerte el művészeti tevékenységét.


Munkáit számos magyarországi, romániai, németországi, franciaországi, hollandiai és olaszországi tárlaton bemutatta, 2007-ben az ő kiállításával avatták fel a Budapesti RKI Szegedi Fiókintézetét Adrian Cioroianu Románia külügyminiszterének jelenlétében. A közlemény idézi Horia Medeleanu művészetkritikust, aki szerint Stefan Oroian határozott, geometriai térbe helyezett színei könnyedek, áttetszőek és melegségükkel hangulatosak. A határozott, geometriai térbe helyezett színei könnyedek, áttetszőek és melegségükkel hangulatosak, "a végtelen térrel való, mozgást feltételező emberi kapcsolatot fejezik ki".


A kiállítás június 1-ig látható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com