Sümegi Eszter és Boross Csilla címszereplésével tér vissza az Aida az Operaházba

Nagyszabású előadásként, Sümegi Eszter és Boross Csilla címszereplésével tér vissza Verdi Aida című műve január 24. és február 3. között a Magyar Állami Operaházba.A nyolc előadásos sorozatban először vezényli az Aidát Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere. Az előadás Mohácsi János 2015-ös rendezésében, Bodor Johanna koreográfiájával látható - közölte a dalszínház pénteken az MTI-vel.

A kettős szereposztás címszerepét Sümegi Eszter és Boross Csilla formálja meg.

Először láthatja a közönség Radamesként az Operaházban Pataki Adorjánt, aki 2023-ban Kolozsváron mutatkozott be ebben a szerepben és László Boldizsárral közösen alakítja az egyiptomi hadvezért.

Amonasro megformálóiként Kálmándy Mihály és Alexandru Agache térnek vissza gyakran énekelt szerepükhöz, mellettük Cser Krisztián (Egyiptom királya), Gábor Géza (Ramfis), a rendezésben ugyancsak a premier óta szereplő Heiter Melinda (főpapnő), valamint a Hírnökként most debütáló Bartos Barna lép színpadra.

A Magyar Állami Operaház 89 fős zenekarral és 112 fős kórussal, 15 balettművésszel és további 50 statisztával, valamint a Vincze Tünde Produkció és a New Step Fitness 12 artistájával gondoskodik arról, hogy az előadás valóban nagyszabású legyen. Az Aida a 2025/26-os évadban január 24-én, 25-én délelőtt, 27-én, 28-án, 30-án, 31-én, február 1-jén délelőtt és 3-án tekinthető meg az Operaházban.

Az ellenség által elhurcolt, királyi rangját titkoló etióp rabszolganő és a csatában győzedelmeskedő, majd intrikák nyomán árulóvá váló egyiptomi hadvezér tragikus szerelmi története több mint másfél évszázada ejti rabul a közönséget.

Aida őszinte és tiszta érzelmeit Amneris, a fáraó féltékeny lánya és Amonasro, az etióp király is kíméletlenül kihasználja. A rabszolga hercegnő és kedvese, Radames is csapdába kerül, a hazájuk és szerelmük iránti hűség közt húzódó ellentétet csak a halál oldhatja fel.

Verdi Aidája nemcsak a szerző életművének, hanem az operairodalom egyik csúcspontjának bizonyult, csak Budapesten több mint ezer előadást élt meg - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

http://ujhazak.com