Süteménykollekcióval emlékezik a kiegyezés 150. évfordulójára a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

Édes kiegyezés néven összeállított süteménykollekcióval emlékezik az 1867-es kiegyezés és az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének 150. évfordulójára a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete.A hat darab desszertből álló, három magyar, három osztrák süteményt tartalmazó díszdoboz november 8-tól március végéig lesz megvásárolható az ország mintegy 20 cukrászdájában - hangzott el a kollekciót bemutató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

    
Az ipartestület képviseletében Vojtek Éva elmondta, hogy a sütemények darabonként nem vásárolhatók meg, csak a teljes kollekció. Kiemelte: az Édes Kiegyezés süteményeit árusító cukrászdákban a kiegyezés koráról szóló előadásokat tartanak majd fiataloknak és kisiskolásoknak, így ismertetve meg őket a "boldog békeidőknek" nevezett korszakkal és népszerűsítve a cukrászszakmát.
    

A projektet a Földművelésügyi Minisztérium 780 ezer forinttal, a Nemzetgazdasági minisztérium pedig több mint ötmillió forinttal támogatta - mondta el Vojtek Éva. A díszdobozban kínált hatféle sütemény - az Anna-szelet, az arisztokrata kuglóf, a Blaha Lujza-szelet, az Esterhazy-szelet, az Indiáner és a Rigó Jancsi - elkészítésénél a cukrászok a Monarchia tradicionális édességeit elevenítik fel, a korhűség megőrzése mellett modernizálva őket a 21. századi igényeknek megfelelően - mondta Mészáros Gábor cukrászmester.
    

A cukrászmesterek által átdolgozott receptek elkészítésének szakmai felügyeletét az ipartestület végzi, az értékesítésben résztvevő cukrászdák megkapják az arra vonatkozó mértékeket és méreteket, így az egész országban egységes kollekciót kóstolhatnak az érdeklődők. Az érintett cukrászdák listája az ipartestület honlapján hamarosan elérhető lesz (www.cukraszat.net).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com