Szabadságkoncert az Arénában a forradalom évfordulóján

Ákos, Vastag Csaba, Deniz, a Biebers, a PG Csoport, a Beatrice és az East is fellép a Szabadságkoncerten, amelyet október 23-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában az 1956-os emlékbizottság támogatásával.

A szervezők által felkért előadók 20-25 perces blokkokat fognak előadni. Az estet az East együttes, a hazai progresszív rock történetének egyik legfontosabb zenekara zárja.

akos_560

"Két énekesünk közül ezúttal Takáts Tamás lesz velünk, természetesen eljátsszuk '56 című dalunkat, valamint a Szél repítse lelkem és az Elrejtettél a szívedben című számot, a finálé pedig a The Party Is Over lesz" - mondta Móczán Péter, az East basszusgitárosa az MTI-nek.

Az '56 az 1989-es magyarországi rendszerváltozás emblematikus zeneszáma volt, a hozzá készült videoklipben az 1956-os forradalom idejéből származó archív filmösszeállítás szerepel.

"A szám Bécs mellett, egy stúdióban született, ahol Robert Ponger, Falco zeneszerző-producere meghívására 1988 nyarán a később Taking the Wheel címmel megjelent angol nyelvű lemezen dolgoztunk. Néztük a tévét az osztrák panzióban és a híradókban gyakran foglalkoztak a magyarországi változásokkal. Beszámoltak arról, hogy a lovas rendőrök miként verték szét azt a megemlékezést, amelyet civilek az 1956-os mártírokra emlékezve a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájához szerveztek.

deniz

A látottak teljesen megdöbbentettek minket és megszületett a dal.

Zenéjét dobosunk, Dorozsmai Péter ötletéből közösen írtuk, először angol nyelvű szöveg készült Wind of Change címmel a velünk dolgozó Duncan Shields tollából. Szövegírónk, Márkus József magyar verziója egy-két hónapra rá született meg" - idézte fel Móczán Péter a szerzemény születését.

A dalt Takáts Tamás, az East frontembere Malek Andreával közösen énekelte el. A szám azzal az angol nyelvű segélykéréssel indul, amelyet Magyarország az ENSZ felé intézett a szabadságot utolsóként védelmező dunapentelei Rákóczi adón keresztül, miután 1956. november 4-én szovjet tankok indultak a forradalom leverésére.

Mint kifejtette, büszke arra, hogy az East 1989 tavaszától számos politikai töltettel bíró koncerten, eseményen, tüntetésen volt jelen. Az '56 című szám videóját Márkus József rendezte, aki a tévénél dolgozott. A klip Sándor István, a Magyar Televízió A Hét című műsorának szerkesztő-műsorvezetője támogatásával készült, a vágás félig-meddig titokban a tévé különböző műhelyeiben.

A klip a kislemez megjelenésével nagyjából egy időben, 1989. szeptember 10-én este volt először látható A Hétben. A kisfilmet a következő hónapokban világszerte számos televízióban bemutatták.

"A kliphez felhasznált archív felvételeket, amelyeket 1956 őszén többnyire külföldi operatőrök készítettek, egy ismerősöm csempészte be a nyolcvanas évek második felében Nyugatról egy videokazettán. Akkoriban a miénk volt az első olyan, a forradalmat nyíltan és egyértelműen pozitív módon bemutató filmfelvétel vagy zene, amelyet a Magyar Televízióban bemutattak" - hangsúlyozta Móczán Péter, aki később jó néhány 1956-tal foglalkozó dokumentumfilm producere volt.

A Szabadságkoncert fellépői között lesz a fiatalabb generációhoz tartozó, 30 éves Deniz is, aki hosszú évek óta a hazai hiphop színtér meghatározó alakja.

"Nem sokkal a rendszerváltozás előtt születtem, de 1956 témája sokszor előkerült otthon a családban, több rokonom is részt vett a forradalom eseményeiben. Van közöttük olyan, aki a szabadságharc leverése után elhagyta az országot és én még nem is találkoztam vele. Akkor valóban igazi hősök éltek Magyarországon és október 23. számomra azt jelenti, hogy ha egyszer betelik a pohár, a magyar nép bármit megtesz a szabadságért" - mondta Deniz az MTI-nek.

A kétszeres Fonogram-díjas hiphop-előadó több számában is foglalkozik a hazaszeretet kérdésével (erre a legjobb példa A hazám), az Érezd szabadon pedig a szabadságról szól. "Számomra nagyon fontos az ország, ahol születtem". Deniz szerint 1956-ról rappelni is lehet és az ötlet már felmerült benne, de úgy gondolja, ez olyan téma, amelyről csak sok felkészüléssel, utána olvasással érdemes foglalkozni egy dalszövegben.

A rapper úgy látja, a különböző stílusú előadókat felvonultató Szabadságkoncert az Aréna minőségi látvány- és hangtechnikájával olyan esemény lesz, amely a fiatalabb generációkat is közelebb hozhatja 1956 emlékéhez. "A legismertebb dalaimat próbálom belesűríteni a koncerten rendelkezésemre álló 20-25 percbe. Köztük lesz a Csoda, az Egyetlen, és persze a legutóbbi, a Halhatatlanok, amely a magyar olimpikonok előtt tiszteleg. A szettet állandó társaimmal, élőzenekaros változatban adjuk elő" - mondta Deniz.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatásával megvalósuló koncertre ingyenes a belépés, de előzetes regisztrációhoz kötött.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com