Szabó Klára Petra kapta az idei Rudnay-ösztöndíjat

Szabó Klára Petra fiatal festőművész kapta az idei Rudnay-ösztöndíjat, a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia elismerését, melyet minden esztendőben a Vásárhelyi Őszi Tárlat alkalmából osztanak ki.

A hódmezővásárhelyi festő előbb reklámgrafikusi végzettséget szerzett, majd Sopronban formatervező szakon diplomázott. Az MTI-nek elmondta, már egyetemi évei alatt eldöntötte, hogy az alkalmazott művészet helyett a képzőművészetet választja.

Download

 

A festő szerint „könnyebb úgy alkotni, ha nem bírálják felül az ember munkáját”.
Főként sorozatként készülő alkotásai, naplószerűen, saját élményekből születnek. „Egyetlen képbe nagyon nehéz belesűríteni mondanivalómat” – árulta el.

A festőművész animációk és installációk mellett szinte csak akvarelleket készít. A gyors technikát már diákként megszerette, Sopron és Budapest között ingázott, a kisméretű képeket és az egyetlen apró dobozban elférő festékeket könnyen magával tudta vinni.

Szabó Klára Petra sokat utazik, és minden ország új inspirációval szolgál számára. Gyermekkori álma volt eljutni a Távol-Keletre, az elmúlt években járt Japánban és Dél-Koreában is, ahol jó szakmai kapcsolatokat alakított ki. Ennek is köszönhető, hogy idén egy dél-koreai művészeti fesztiválon saját kamarakiállítással mutatkozhatott be.

A festőművész elmondta, a keleti művészet komoly hatással volt képeire. Stílusának változása bírálatokat is kapott. Úgy fogalmazott azonban, hogy nem fog azért kevésbé színes képeket festeni, mert akadnak olyanok, akik nem nyitottak erre.

A Vásárhelyi Őszi Tárlaton kifejezetten a kiállításra festett alkotásokkal mutatkozik be, amelyek éppen csak elkészültek a leadási határidőre. A képeket az idei esős, felhős nyár inspirálta – mondta a művész.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com