Szabó Magda drámáját mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház

Szabó Magda Az a szép fényes nap című, Szent István megkeresztelésének előestéjét feldolgozó művét mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház."Az államalapításról, illetve a kereszténység felvételéről szóló történelmi játék annak a bizonyos napnak az előestéjét idézi meg, amikor Vajkból István lett. A darabban eszmék és gondolatok, érvek és ellenérvek csapnak össze" - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

   
A szombaton bemutatatott produkcióról Bagó Bertalan rendező elmondta: a premieren nagy sikere volt az előadásnak. A darab történelmi sorsfordulót mutat be: 994 őszén Géza fejedelem összehívja Európa keresztény királyságainak követeit, hogy legyenek tanúi, amint fia felhagy ősei vallásával, és új hitre tér. A jövő terhétől súlyos döntések éjszakájának története ez.
    

Mint a rendező elmondta: Szabó Magda ürügyként használta a történet arra, hogy saját koráról beszéljen. A mű a mai napig aktuális, a szöveg olyan, mintha kortárs darab lenne. A művet szarkasztikus, kegyetlen humor jellemzi, amitől a néző az egyik pillanatban nevet a történeten, a másikban pedig mélyen elgondolkodik, talán meg is hatódik - tette hozzá.
    

Az előadásban Géza fejedelem szerepében Gáspár Sándor látható, Vajk, a fia Kovács Tamás. Gyula, a fejedelem apósa Kuna Károly, Bönge, Gyula barátja Derzsi János. Bagó Bertalan elmondta: fontos, hogy a darabban felvetett kérdésekről beszéljünk, szembe kell néznünk azzal a történelmi kérdéssel, hogy "kompország" vagyunk: a nyugat védőbástyája, vagy a kelet előretolt helyőrsége. Az előadás nem ad választ ezekre a kérdésekre, hanem elgondolkodtat - jegyezte meg.
    

A főszereplők mellett a darabban Lábodi Ádám, Kozáry Ferenc, Kelemen István, Egyed Attila, Imre Krisztián, Pálya Pompónia és Rovó Tamás is szerepel. A produkció jelmez- és díszlettervezője Vereckei Rita, zeneszerzője Kricsár Kamill, koreográfusa Rovó Tamás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com