Szakcsi Lakatos Béla és barátai adnak koncertet az autisták megsegítésére

Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas dzsesszzongorista és barátai adnak jótékonysági koncertet január 16-án a budapesti Zeneakadémián az autizmussal élők megsegítésére.szakcsiA műsorban négy énekes és három muzsikus - Horváth Ádám, Vörös Szilvia, Szőke Nikoletta, Zséda, Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Orbán György (nagybőgő) és Balázs Elemér (dob) - tolmácsolásában szólalnak meg George Gershwin és Leonard Bernstein művei, valamint a szerzők témáira született parafrázisok - közölte a szervező ferences rend az MTI-vel.

Az autizmus becslések szerint világszerte 67 millió, Magyarországon pedig mintegy 100 ezer embert érint. Magyarországon a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott, 2001-ben megnyílt gyöngyösi Autista Segítő Központ egyedülálló módon biztosítja azt a komplex fejlesztést és támogatást, amely magában foglalja az iskolai oktatást, a gyerekotthont, a felnőttek átmeneti otthonát, lakóotthonát és a foglalkoztatást is.

A központban az alapellátáson túl speciális fejlesztéseket és terápiákat kapnak az autizmussal élő gyerekek és felnőttek. Az ellátásban részesülők az év nagyobb részét az intézmény falai között töltik. A ferences rend évek óta szervez jótékonysági rendezvényt a gyöngyösi Autista Segítő Központ javára: 2010-ben a Bolyki Brothers, 2011-ben a Ghymes, 2012-ben a Vespro kamaraegyüttes és kórus, 2013-ban Szalóki Ági adott koncertet az autizmussal élők megsegítésére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com