Szakcsi Lakatos Béla: szinte minden jó gitáros az ő keze alól került ki

"Mondhatom, hogy szinte minden jó gitáros az ő keze alól került ki" - emlékezett a elhunyt Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenészre, zeneszerzőre, művésztanárra egykori zenésztársa és barátja, Szakcsi Lakatos Béla.A zenész szombaton az MTI-nek nyilatkozva elmondta, barátságuk 1972-ben kezdődött. Akkor mutatták be neki a kezdő gitáros Babos Gyulát, akit bevett a Rákfogó nevű zenekarba is. Később a Babos Gyula által alapított Saturnusban is együtt játszottak, de barátságban maradtak azt követően is, hogy a zenei életben különváltak útjaik.

   
"Nagyon rendes ember volt és nagyon jó gitártanár. Tanítottunk együtt a Bartók konzervatóriumban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén és a kőbányai zeneiskolában is. Jó szisztémákkal, szorgalmasan tanított, nagyon szerették a növendékei" - emelte ki Szakcsi Lakatos Béla. Babos Gyulát csütörtökön érte a halál. A dzsesszgitárost saját halottjának tekinti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com